Hírek
2025. November 06. 13:09, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium facebook oldala
Büszkeségünk – Bacskai Enid
Iskolánk tanulója, Bacskai Enid, környezetvédelmi technikus képzésben résztvevő diákunk, a nyár folyamán egy budapesti színjátszó társulathoz csatlakozott, és már első színészi előadásán is bemutatkozhatott.
Enid így mesélt élményeiről:
„Egy nagyszerű csapathoz csatlakoztam a nyár folyamán, ahol a legjobb képzésben részesülök minden egyes órán. Bár szinte én vagyok a legújabb a csapatban, a szeptemberi vizsgaelőadásban már részt vehettem. Hihetetlen élményt és tapasztalatot ad a színjátszó, arról nem is beszélve, hogy milyen tehetséges és nagyszerű emberekkel vagyok körbevéve, valamint profi és színvonalas tanároktól tanulhatok.
Hihetetlen érzés színpadon lenni, adni másoknak és magunknak is azzal, hogy együtt, egy csapatként rakjuk össze a darabot, sok-sok hosszas próba után kiállunk a színpadra egy musicallal és hatalmas erőbedobással visszük véghez a műsort.”
Szívből gratulálunk Enidnek az elért eredményhez és lelkesedéséhez!
Büszkék vagyunk rá, hogy iskolánk diákjai nemcsak szakmai területen, hanem a művészetekben is sokoldalúan bontakoztatják ki tehetségüket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
V. KÁRPÁT-MEDENCEI GAZDAASSZONY TALÁLKOZÓ
Több mint ezer esztendős hagyományt visznek tovább a Kárpát-medence gazdasszonyai.
2026. Március 21. 06:00, szombat | Helyi
SZÁMOS PROGRAM VÁR A MARISTÁS TANULÓKRA
A tavaszi félévben is a közösségi programok kerülnek majd fókuszba a Szent Pál Marista Általános Iskolában.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
XVIII. TISZATOR BÖLLÉRFESZTIVÁL
Megtelt élettel és ínycsiklandó illatokkal az abádszalóki Tisza-tó part. Idén 18. alkalommal rendezték meg ugyanis a térség egyik legnagyobb gasztronómiai eseményét, a Böllérfesztivált.
2026. Március 20. 06:00, péntek | Helyi
GYŰJTŐ TALÁLKOZÓT SZERVEZ A BENGECSEG ALAPÍTVÁNY
Stábunk látogatást tett a Gazdaházba, ahol a Bengecseg Alapítvány elnökével, Nagy Emesével beszélgettünk a tervezett gyűjtő találkozó előkészületeiről.
