Hírek
2022. December 10. 05:03, szombat | Helyi
KÁVÉSZÜNET

A Városháza Kántor Sándor termében, hagyományteremtő szándékkal került első alkalommal megrendezésre a Kávészünet elnevezésű program, amelyen jelen volt Szepesi Tibor polgármester is.
A rendezvényen a helyi telephellyel rendelkező, legnagyobb iparűzési adót befizető vállalkozások vettek részt.
A program elsősorban a vállakozások és az önkormányzat produktív együttműködését helyezte fókuszba, amely a tervek szerint negyedévente kerül majd megrendezésre.
Ahogyan a polgármester rámutatott, fontos, hogy időközönként a helyben működő vállakozások vezetőivel rendszeresen találkozzanak és hatékony, közvetlen eszmecsere révén átbeszéljék a települést érintő legfontosabb kihívásokat, a felmerülő igényeket és az ötleteket.
-Hiszem, hogy a személyes egyeztetésnél nincs gyümölcsözőbb módja a sikeres együttműködésnek-jegyezte meg a városvezető.
A program folytatásában a polgármester előadásában beszámolt az elmúlt időszakban megtörtént fejlesztésekről és beruházásokról, valamint a jövőbeli tervekről is beszélt.
Ezt követően a közösségépítés, a hagyományőrzés és a helyi sport fontossága is hívta fel a figyelmet.
A polgármester előadása után meghívott vendégként tartott előadást Tamásné Czinege Csilla, a NAV adószakmai elnökhelyettese és Vigassy Csaba, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettesének titkárságvezetője.
Az előadók,-mint befolyásoló tényező-érintőlegesen szóltak az orosz-ukrán háború teremtette gazdasági környezet hatásairól, a kínálkozó megoldási lehetőségekről és az energiaárakról is.
A tanácskozás a tapasztalatok ismertetése mellett, remek alkalmat teremtett a kötetlen beszélgetésekre, valamint az eszmecserékre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 06:57, vasárnap | Helyi
Ötszázezer forintos kár
Ötszázezer forintos kárt okozott az az ismeretlen, aki elsüllyesztette a szolnoki Tisza Evezős Egylet motorcsónakját.
2025. Augusztus 03. 06:00, vasárnap | Helyi
EGZOTIKUS GYÜMÖLCSÖK RÁCZ JÁNOS ISTVÁNNÉ KERTJÉBEN
Több szempontból is példaértékű karcagi kert is nevezett a Magyarország legszebb konyhakertje- versenyre. Ahol a hagyományos zöldségek- gyümölcsök mellett megfér a kivi és a gránátalma is.
2025. Augusztus 02. 15:51, szombat | Helyi
TÖBB MINT 32 MILLIÓT LOPTAK EL A PÉNZVÁLTÓBÓL
A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy nővel, 2 férfival és 2 fiatalkorú fiúval szemben, akik együttműködve egy pénzváltó széfjét ürítették ki Szolnokon.
2025. Augusztus 02. 08:00, szombat | Helyi
MEGMENTETTÉK A KIHALÁSTÓL A SZÉKI CSÉREKET
Megmenekült madarak. Kis híján kihalt fajjá vált a széki csér. A legnagyobb egyedszámban a Nagykunságban élő madárnak kevesebb, mint harminc egyede maradt meg.