Hírek
2025. Február 06. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
FÉLÉVI EREDMÉNYEK A “KOVÁTS”-BAN
Hogy milyen átlaggal végeztek a Kováts Mihály Általános Iskola és tagintézményének diákjai, a következő híradásunkból kiderül.
A Karcagi Kováts Mihály Általános Iskola Kálvin utcai feladatellátási helyszínén huszonhat elsős várta izgatottan élete első bizonyítványosztását. Ugyanennyien vannak a nyolcadikosok is, akiknek viszont már csak néhány hetük van arra, hogy eldöntsék: merre tovább?
SZENTESINÉ NÁNÁSI TÜNDE, igazgató:
- A magatartásunk és a szorgalmunk is a 3.93, illetve 5.54 százalékos mutatóval rendelkezik, a tanulmányi átlagunk közel 4 egész, 3.88. Vannak kitűnő tanulóink, illetve jeles tanulóink is. Egy fő kitűnő, illetve tizenhét olyan gyermekünk van a székhelyintézményben, aki 4.6, vagy 4.9 között mozog a tanulmányi átlaga.
A Kisújszállási úti kiskulcsosi tagintézménybe tizennéggyel több, kettőszázharminchárom diák jár, mint a Kálvin utcaiba. Huszonkilenc elsős tanul itt, valamint tizenkilenc nyolcadikos.
SZENTESINÉ NÁNÁSI TÜNDE, igazgató:
- A magatartás a kiskulcsosi intézményben 4.21, a szorgalmuk 3.96 százalék, tehát tulajdonképpen, ha a kerekítés szabályait alkalmazom, akkor 4 egész. És a tanulmányi átlaguk 4.27. Nagyon sok okos, tehetséges gyermek jár mindkét feladatellátási helyünkre, a kiskulcsosi iskolában azért kimagasló a kitűnő tanulók száma, hiszen huszonhét gyermek kapott félévkor kitűnő bizonyítványt.
Az idei tanévben is több, osztály-, illetve iskolai szintű szabadidős programot szervezett az iskola. Ezek közül két Családi Nap emelkedik ki, az egyik a sport és egészség témakörében rendezett délelőtt, a másik pedig a Márton- és Luca napi népszokásokat felelevenítő rendezvény.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB
A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK
Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ
Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
