Városlista
2025. május 5, hétfő - Györgyi

Hírek

2024. Július 04. 10:08, csütörtök | Helyi

ZENÉS DÉLELŐTT A KINIZSI UTCAI OVIBAN

ZENÉS DÉLELŐTT A KINIZSI UTCAI OVIBAN

A Brémai Muzsikusok című mese története elevenedett
meg a Kinizsi utcai óvodában. Az interaktív műsorba a gyerekek is
bekapcsolódhattak.

Vidám zenéktől és gyerekzsivalytól volt a hangos a napokban a Kinizsi utcai óvoda. Az óvodában működő három tehetséggondozó műhely közösen egy mesét dolgozott fel interaktív módon. A Brémai Muzsikosok című mese történetébe pillanthattak be a gyerekek,sőt ők maguk is bekapcsolódhattak az eseményekbe. Ezen a napon a zenék és a mesék kerültek tehát a középpontba az óvodában.

Péter Lászlóné óvodapedagógus, tehetséggondozó műhely vezetője

A zenei tehetséggondozó műhely, ami a tagóvodákban működik, 2012 óta van jelen az óvodai nevelésünkben. Szerencsés helyzetben vagyok, mert több alkalommal sikerült nemzeti tehetségpályázatot nyernünk. Támogatta önkormányzatunk, fenntartónk, és az óvodavezetés is az én szakmai elképzelésemet, és így a gyerekeknek nagyon sok élményt tudtunk nyújtani, hiszen hátrányos halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma igen magas a mi tagóvodánkban.

Péter Lászlóné hozzátette, a jelenleg futó pályázatuk egy modulja a Zenével Meseországba címet kapta, és ennek a modulnak a megvalósításának a záró alkalmára került most sor, ahol bemutatták a közösen, együttműködésben feldolgozott mesét a gyerekeknek.

Péter Lászlóné óvodapedagógus, tehetséggondozó műhely vezetője

A zenei tehetségműhelynek a célja, hogy a veleszületett, a gyermekekkel született zenei adottságokat magasabb szintre tudjuk fejleszteni. A zene nagyon közel áll hozzájuk, és a zenén keresztül más képességterületeket is nagyon hatékonyan tudunk fejleszteni. A zenén keresztül, a zenei irodalomnak a megválogatásával, nyilván életkori sajátosságuknak megfelelően, a természeti ismereteket, a
néphagyományokat belevéve be tudjuk bemutatni a gyerekeknek ezt a világot. Ezek a jellemzői a tagozatban működő másik két tehetséggondozó műhelynek is. Egy interaktív délelőtt keretében Igyekeztünk a gyermekeknek élményeket adni. A mese ebben akorosztályban kiemelkedő lehetőséget nyújt az érzelemgazdagításra, a belső képi világerősítésre, és viselkedés, magatartásformálás, erkölcsi értékek közvetítésére is.

Miután megtekintették a gyerekek a mesét, Tengeri Attilazenés interaktív showjába is bekapcsolódhattak, ahol életre keltek ahangszerek az óvodások kezében.

Címkék: #karcag tv

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 03. 06:00, szombat | Helyi

GAZDAKÖRI MAJÁLIS

Munkás Szent József ünnepén majálisra várták a vendégeket a Nagykun Gazdakör tagjai.

2025. Május 02. 10:48, péntek | Helyi

TAVASZI NYITOGATÓ

Egésznapos sütés-főzésre várták, nemcsak a berekfürdői lakosokat a rendezvény térre.

2025. Május 02. 09:13, péntek | Helyi

SZÉLMALMI MAJÁLIS

A Karcagi Birkafőzők Egyesülete Szélmalmi Majálist tartott a Szélmalmi Fogadóház udvarán.

2025. Május 02. 09:12, péntek | Helyi

ELBALLAGTAK A GIMISEK

A Karcagi Református Nagytemplomban ballagási istentisztelet keretein belül búcsúztak el a Karcagi Nagykun Református Gimnázium végzős diákjai.