Hírek
2016. December 21. 08:10, szerda | Helyi
Véradókat köszöntöttek

A Vöröskereszt által szervezett karcagi városi véradó ünnepségen pénteken részt vett Nagyné László Erzsébet, a Kátai Gábor Kórház főigazgatója és Juhász Éva, a vöröskereszt megyei vezetője is.
Az Erkel Ferenc Művészeti Iskola diákjainak, tanárainak műsora után a megyei vezető köszöntötte az önzetlen segítőket.
- Óriási dolog az, amit Önök embertársaikért tesznek. A vérre ma is szükség van, hiába a fejlett orvostudomány, nem lehet pótolni semmivel. Vannak műtétek, amelyeknél óriási mennyiségű vérre van szükség, s ez az a véradók nélkül nem lenne megoldható. Mindannyiunk nevében köszönöm az Önök áldozatos tevékenységéért - mondta a vezető, aki megköszönöm a Vöröskeresztnek karcagi szervezőinek is a munkáját.
A Kátai Gábor Kórház nevében Nagyné László Erzsébet főigazgató köszönte meg az önkéntesek segítését, s tolmácsolta a betegek, hozzátartozók köszönetét a véradóknak, hiszen az önkéntes segítőknek köszönhetően ebben az évben is mindig rendelkezésre állt a műtétekhez szükséges vér.
A köszöntők után 10-szerestől egészen a 115-szörös véradásért vehettek át elismerést a véradók a megyei vezetőtől és Gyurcsek Jánosné CARGILL Takarmány ZRT. termelési igazgatótól.
Silye Sándor 115-ször segített már, első alkalommal ő is a honvédségnél adott vért, de azóta is rendszeresen segít.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI
Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET
Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE
A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.
2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi
SNICCERREL RABOLT
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.