Városlista
2025. október 2, csütörtök - Petra

Hírek

2022. Január 30. 06:40, vasárnap | Helyi

VÁROSI ÉS ORSZÁGOS VERSENYEKEN IS RÉSZT VESZ SOMOGYI SÁRA

VÁROSI ÉS ORSZÁGOS VERSENYEKEN IS RÉSZT VESZ SOMOGYI SÁRA

Somogyi Sára, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola diákja a karácsonyi műsorban a kis gyufaárus lányként láthattak a nézők.

Mint kiderült, már 2020-ban szerették volna bemutatni az előadást, de akkor a vírus elvitte. Sára szeret szerepelni, és úgy gondolta valamilyen szinten illett hozzá a szerep is. Így örült a tapsnak, amivel jutalmazták őket.

E mellett versenyeken is indul, ebben a tanévben Az olvastad már? prózamondó versenyen arany minősítést kapott a Leleplezem a családomat - Méhes György írására.

Tavaly járt matek szakkörre, most irodalom szakkörre jár, és elkezdte tanulni komolyan a biológiát is, mert ezzel szeretne továbbtanulni.
Debrecenbe, a Tóth Árpád Gimnáziumba készül biológia-kémia szakra, legnagyobb célja, hogy orvos legyen.
Készül a dr. Hajdú-Mohoros versenyre és a Curie versenyre is.
A kémia, biológiai versenyre tudásra is szükség van, azt meg kell tanulni, nem olyan, mint egy matekverseny, ahol logikával is lehet gondolkozni.

Matekból egyéni versenyen volt, biológiából csoportos versenyre készül és a Curie is csoportos és a lengyel-magyar verseny is. Ott az a jó, hogy ha megnyerjük, kimehetünk Lengyelországba egy hétre.

Félév előtt majdnem mindenből ötösre áll Sára, aki orvos nagybátyja hatására szeretne orvos lenni, hogy segítsen az embereken. Tudja, hogy ehhez jó pár év tanulás kell még, de vállalja, mert szeretne gyógyítani.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 02. 06:00, csütörtök | Helyi

A MOZGÁSÉ VOLT A FŐSZEREP

A mozgásé volt a főszerep a Madarász Imre Egyesített Óvoda Takács Péter utcai tagóvodájában megrendezett Kelj fel Jancsi elnevezésű programon.

2025. Október 02. 06:00, csütörtök | Helyi

SZAKMÁK VILÁGA PÁLYAVÁLASZTÁSI NAP

Inspirációk és lehetőségek – ezzel a mottóval nyílt meg Karcagon a pályaválasztási kiállítás-sorozat első állomása.

2025. Október 02. 06:00, csütörtök | Helyi

KÉSZÜL A TÉLI ELŐADÁS-SOROZATRA A BENGECSEG ALAPÍTVÁNY

Programsorozat. Már a télre is készül a Bengecseg Alapítvány, amely idén is számos programmal várja és várta eddig is azokat a karcagiakat, akik érdeklődnek a ma már letűnt egykori kultúra, az azt körülvevő világ iránt.

2025. Október 02. 06:00, csütörtök | Helyi

IDŐS NŐ VÁLLÁRÓL TÉPTE LE A TÁSKÁT

Idős nő válláról tépte le a táskát egy jászkiséri lakos. A rendőrök elfogták, őrizetbe vették, és bíróság elé állították.