Hírek
2017. Február 17. 11:12, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Vallomást tett a Teréz körúti robbanás gyanúsítottja

Részletes vallomást tett a nyomozóhatóságnak a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi - mondta el Brunner Tamás, a gyanúsított védője az MTI érdeklődésére pénteken.
Az ügyvéd közölte: ügyfele saját elhatározásából döntött a vallomástétel mellett. A vallomást szerdán és csütörtökön tette, hosszasan és részletesen, a kihallgatása pedig hétfőn folytatódik - tette hozzá.
A nyomozás és ügyfele érdekeire hivatkozva Brunner Tamás többet nem mondott, de jelezte, várhatóan a hétfői kihallgatás után maga a Központi Nyomozó Főügyészség ad tájékoztatást a vallomás lényegéről, irányáról.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt írta, hogy szerdán és csütörtökön a gyanúsított folytatólagos kihallgatására került sor, a kihallgatásról azonban részletek jelenleg - a nyomozás érdekeire figyelemmel - nem közölhetők, mert az az eljárás érdekeit sértené.
Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:27, szombat | Belföld
Ejtőernyős gyakorlattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025
Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Különleges Műveleti Parancsnokság katonái pénteken a Várpalota határában lévő nullponti lő- és gyakorlótéren.
2025. Szeptember 13. 09:26, szombat | Belföld
Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében
Minden részletre kiterjedő, \"szigorú és őszinte vizsgálatot\" kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál péntek reggel történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter.
2025. Szeptember 13. 09:24, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a háborús fenyegetettség közvetlen
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús fenyegetettség közvetlen
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.