Hírek
2022. Október 11. 06:40, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Vajda-Papír: drasztikusan drágulnak a higiéniai papírtermékek, hiány nem lesz
A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest - közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel, hozzátéve, hogy ellátási hiánytól ugyanakkor nem kell tartani.
A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra - jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.
A cég alapító-ügyvezetője, Vajda Attila az MTI kérdésére elmondta, azzal számolnak, hogy a cég belföldi és export volumenei csak enyhén nőnek idén.
Elmondta: Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Magyarország ellátása higiéniai papírtermékekből a kedvezőtlen körülmények ellenére biztosított, "nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből" - jelentette ki.
Emlékeztetett arra, hogy az idén nyáron a második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára. Magyarország újabb területen vált képessé az önellátásra, mert már a higiéniai papírtermékek gyártásához szükséges alappapír-ellátás is biztosított a cégnél - tájékoztatott Vajda Attila.
Kifejtette, hogy a kapacitásbővítéssel teljessé vált a cég alapanyag-ellátása. A friss cellulóz, amelyből a higiéniai alappapír készül, nem helyettesíthető más alapanyaggal, azonban a cellulóz ára jelentősen emelkedett. Az újrahasznosított papír, mint alapanyag elérhetősége korlátozott. A gyárbővítés során elkészült cellulóztároló kapacitás 3 havi puffer készlet tárolására alkalmas, alappapírból pedig 2 havi készlet tárolására van lehetőségük. A cégcsoport jelentős megtakarítást ér el azzal, hogy 2018 óta dunaföldvári üzemében termeli meg a gyártáshoz szükséges higiéniai alappapír jelentős részét - ismertette.
A Vajda-Papír 22 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit a világ több mint 30 országába szállítják, a csoport teljes higiéniai papírtermék-előállításának 60 százaléka exportra megy. A cégcsoport 2013-ban Norvégiában is piacra lépett, az ottani gyárukban több mint 130 munkavállalót foglalkoztatnak.
A Vajda-Papír Csoport árbevétele 2021-ben 57 milliárd forintra nőtt az előző évi 52 milliárd forintról, túlnyomórészt a magyarországi termelés növekedésének eredményeként. A norvégiai leányvállalat 16,7 milliárddal forinttal járult hozzá a vállalatcsoport teljesítményéhez. A csoport EBITDA-ja 2,7 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 1,5 milliárd forint lett tavaly.
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
