Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2023. Április 20. 05:01, csütörtök | Helyi

VÁDEMELÉS AZ APJÁT MEGÖLŐ FÉRFI ÜGYÉBEN

VÁDEMELÉS AZ APJÁT MEGÖLŐ FÉRFI ÜGYÉBEN

Emberölés vetett véget az apa és fia közötti elhúzódó rossz viszonynak.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette, életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 34 éves karcagi férfivel szemben, aki Karcagon korábban már többször is bántalmazta az édesapját, majd 2021 szeptemberében megfojtotta.

Felkavaró tudósítás következik.

A vádirat szerint – a korábban szüleivel lakó – 34 éves férfi és az édesapja évek óta tartó rossz viszonyban éltek, ez idő alatt a férfi többször is olyan súlyosan bántalmazta az édesapját, hogy az egy alkalommal életveszélyes sérülést, egy másik esetben súlyos testi sérülést szenvedett.

A férfi viselkedése miatt a szülei el is költöztek az otthonukból, az édesapa főként csak az állatok gondozása miatt járt haza.

2021. szeptember 3-án, este az édesapa a karcagi házukhoz a kutyák etetése miatt érkezett. Találkozott a fiával, és mivel aznap már mindketten alkoholt is fogyasztottak, ismét vitatkozni, veszekedni kezdtek egymással, ami verekedéssé fajult. A férfi az apját ököllel úgy megütötte, hogy az az ütéstől a földre esett, majd bemenekült a lakóházba, ahová a fia követte. Ezután a két férfi a hálószobában újra dulakodni kezdett egymással, az ágyra estek, úgy, hogy a fiú az apja fölé kerekedett. A fiú ekkor tovább bántalmazta az édesapját, majd egyik kezével leszorítva annak karját, a másikkal megragadta a nyakát és addig szorította, amíg az édesapja már nem mozdult. Az idősebb férfi fulladás következtében pár percen belül életét vesztette. A fia ezek után a házat elhagyta és alkoholt fogyasztva a környező bozótosban éjszakázott.

Másnap hajnalban ment vissza a házhoz és a 112-es segélyhívón orvosi segítséget kért. Az ügyészség a férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre, és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt a vádiratában, továbbá indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg, a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog dönteni, a döntést a férfi letartóztatásban várja.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

SZEKÉRREL DÍSZÍTETTÉK A KÖRFORGALMAT

Karcag városa nemcsak a gasztronómiájáról és a kun hagyományairól híres, hanem egyre szebb közterületeiről is.

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

ELINDULT AZ EPERSZEZON

Megérkezett a piacokra a tavasz első igazi hírnöke: már kapható a friss, édes magyar eper. Bár az ára egyelőre magasabb, mint a külföldi importé, a vásárlók és a szakemberek szerint is megéri a hazait választani.

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

MEGKEZDŐDÖTT A KIVITELEZÉS

Karcag kereskedelmi kínálata jelentős bővülés előtt áll. Megkezdődött ugyanis az új üzletsor építési munkálatai. Bár a teljes készültségre 2027-ig várni kell, az épület váza már az idei év végére állhat.

2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi

LEÉGETT A KARCAGI CSALÁD HÁZA-SEGÍTSÉGET KÉRNEK

Bajba került egy négytagú család Karcagon. Egy hajnali durranás után pillanatok alatt lángba borult Kanalas Anett és három gyermekének otthona.