Hírek
2022. Március 26. 19:59, szombat |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség
VÁDEMELÉS
A Szolnoki Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy debreceni nő ellen.
A vádirat szerint a 65 éves nő 2021. május 14-én reggel, munkába sietve, személygépkocsival Karcag belvárosában, a Püspökladányi út és a Kálvin út kereszteződéséhez érve, a STOP tábla ellenére nem állt meg, hanem 30 km/óra sebességgel behaladt az útkereszteződésbe. Ugyanakkor, figyelmetlensége folytán, nem is vette észre a neki balról érkező kerékpárost, aki a csomagtartón szállította 9 éves kisfiát. Az ütközés bekövetkezett, a kerékpáros és gyermeke a gépkocsi motorháztetőjére, majd onnan az aszfaltozott úttestre zuhant.
A baleset folytán a kerékpáros hölgynek 8 napon túl gyógyuló, gyermekének pedig maradandó fogyatékosságot is eredményező súlyos sérülései keletkeztek.
Az ügyben a balesetet okozó nő közvetítői eljárás lefolytatását kezdeményezte.
Az ügyészség álláspontja szerint a közvetítői eljárás lefolytatása ellentétes lett volna a büntetéskiszabási célokkal, ezért a nő kezdeményezését elutasította, s vádat emelt ellene annak érdekében, hogy a bíróság pénzbüntetés kiszabásán túl tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől, mert veszélyt jelent az utakon közlekedőkre.
Az ügy a Karcagi Járásbíróság előtt folytatódik.
Dr. Nagy Lajos csoportvezető ügyész, sajtószóvivő
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
