Hírek
2023. Február 22. 18:33, szerda |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
UTCÁN KÍNÁLTA A LOPOTT ALKOHOLT
A jászsági rendőrök elfogták a kizárólag lopásokra berendezkedett életet élő jászladányi férfit, akit gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vettek.
Egy 27 éves jászladányi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. február 21-én a hajnali órákban az egyik helyi élelmiszerüzletből különböző árucikkeket tulajdonított el 35 ezer forint értékben, azonban a betöréssel mintegy 250 ezer forintos rongálási kárt okozott. A bűncselekményt megelőzően 1 óra körül – nyitvatartási időn kívül – egy töltőállomásra ment be, ahonnan chipset és 20 üveg fél deciliteres alkoholt tulajdonított el.
A járőröző egyenruhások épp a bűncselekmény helyszínének közelében ellenőriztek egy helyi lakost, akinél chips és 9 üveg mini szeszes ital volt. Kérdésre, hogy honnan származnak a nála lévő tárgyak, elmondta, hogy egy férfivel találkozott az imént, aki megszólította és adott neki az italokból és a chipsből. A rendőrök adatgyűjtés és kamerafelvétel-elemzést követően gyorsan elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit kihallgattak.
A rendőrök nemcsak e két jogsértést rótták a terhére, hiszen a megalapozott gyanú szerint 2023. január 21-én 11 óra és február 20-án 8 óra közötti időben egy berendezett, de nem lakott jászladányi családi házból radiátort, gázkazánt, étkezőasztalt, 8 széket, gáztűzhelyet és konyhabútor-elemeket tulajdonított el. 2023. február 10-én a hajnali órákban egy jászladányi sütőipari kft. és egy élelmiszerbolt bánta a jogsértő ténykedését, többezer forintos lopási kárt okozva magatartásával. Ugyancsak a terhelt a feltételezett elkövetője annak a bűncselekménynek, ami 2023. február 14-én hajnalban történt. A férfi megjelent egy női ismerősénél, akitől pénzt követelt. Mivel nem kapott, fenyegetőzni kezdett, hogy felgyújtja a házat és szétveri a kint parkoló gépkocsikat. Fenyegetését követően a hűtőből 5 kg sertéshúst tulajdonított el.
A rendőrök az ügyeket egyesítették és azokat egy eljárás keretében vizsgálják. A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vétele mellett előterjesztést tett a letartóztatása indítványozására.
A Jászberényi Rendőrkapitányság több rendbeli lopás bűncselekmény és kényszerítés bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
