A kiállításon a kunmadarasi négy generációs csipkés család György Gergelyné, a dédnagymama, Kiss Andrásné, a nagymama, Tóth Imréné, az unoka és a dédunoka, Tóth Boglárka vert csipke munkái valamint a karcagi Kunrózsa Csipkekör és Fejes Lászlóné csipkeverő népi iparművész csipkéi is láthatók.

A kunmadarasi dédnagymama, György Gergelyné egykori Nagykunsági Csipketelepe számos csipkeverő asszonynak adott munkát. Rebeka nénitől előbb lánya, majd unokája és a dédunoka is átvette a stafétát.

- A Nagykunsági Csipketelepnek a 20. század közepén számos csipkeverő asszony volt a tagja. A csipkeverés tudományát a mama, György Gergelyné Ökrös Rebeka (1902-1996) Karcagról hozta át. Előbb szomszédait, majd egyre több madarasi asszonyt tanított meg csipkeverésre - mondja róla unokája, Tóth Imréné Kiss Ilona.

- A mama rendkívül ügyesen rajzolt, mindig újabb mintákat tervezett. 1938-ban a debreceni kiállításon nagy sikerrel mutatta be munkáit. Később csipkeverő telepeket létesített Kunmadarason, Dévaványán, Tiszaderzsen és Tiszaszőlősön. Budapesti kiállításokon kapta a megrendeléseket. A háború után nem indult újra a nagymama vállalkozása, de még születtek új tervek. Édesanyám, György Ilona (Kiss Andrásné) beleszületett a csipke világába, szüleivel járta a kiállításokat, vásárokat. Idős korában pedig lakásán tanította az érdeklődő asszonyokat, gondozta az édesanyjától rámaradt örökséget, az egyedülálló mintakincset. Még nem voltam iskolás, amikor már ott voltam körülötte a műhelyben, s ámulva néztem a csattogó orsókat, a kész terítőket. Kisiskolásként megtanultam a csipkeverés alapjait, majd nyugdíjba vonulás után vettem újra kézbe az orsókat, s elkezdtem a csipkézést. Közben érett bennem az igény arra is, hogy a nagymama mintakincsét más formátumokban újratervezzem. 2013-ban küldtem első munkám zsűrizésre, s a kedvező visszajelzések újabb lendületet adtak. Májusban a Népi Iparművészeti Tanácstól megkaptam a csipkekészítő népi iparművész címet is - árulja el Ilona, akinek matematikus- közgazdász lánya, Boglárka szintén csipkés. Általa már a negyedik generáció viszi tovább a családi mintákat. Az elődök által készített ötven-hetven éves terítőket, mellényeket ő és édesanyja is féltve őrzi.

- A csipkeverés alapjait gyerekként a dédnagymamától tanultam meg - árulja el Bogi. Készülnek munkáim a dédi és a nagymama mintáival, édesanyától is tanultam újabb technikákat, de már vannak saját terveim is. Foglalkoztat a vert csipke új felhasználásának a lehetősége, így hoztam a kiállításra pl. a csipkés lámpát, táskát. A legkisebb mintám 15 x15 centis is 40 munkaóra alatt készül el de egy mellény, vagy az egyméteres asztalterítőnek még a tervezése is több hónap, s akár fél év is kell, mire kész lesz.

A tárlat másik kiállítója Fejesné Koppány Gabri­ella csipkekészítő népi iparművész polgári családban nevelke­dett, értékes képző- és iparművészeti tárgyaktól, köny­vektől kö­rülvéve. Rönt­gen-asszisztensként dolgozott, majd az 1990-es évek köze­pén beteg­ség utá­ni rehabilitá­cióként ismerke­dett meg a csipkeverés­sel, amely elősegítette gyógyulá­sát. Lassan megtanulta az alaptechniká­kat, s ezzel el­kezdődött csipkeverő munkássága. 2004-től zsűriz­teti mun­káit, 2009-ben kapta meg a csipkekészítő népi iparmű­vész mi­nősítést. Kezdet­ben szakrális és történelmi té­májú csipke faliképeket is készí­tett, majd a hagyományos, népmű­vészeti ihletésű vert csip­kék mellett döntött. Az által vezetett Kunrózsa Csipkekör a Déryné Kulturális Központban 2011-ben csip­keverő szakkört indult azzal a céllal, hogy a nagykun­sági vert csipke hagyományait felelevenít­sék. A cso­port 2013 óta Kun­rózsa Csipkekör néven műkö­dik, nevü­ket a nagykunsági hagyomá­nyos hímzéskultúra egyik központi ele­méről, a kunrózsa motívumáról kapták. A kör tagjai elsa­játították a csipkeverés alapisme­reteit és mintaelemzések­kel is foglalkoztak. Ennek hatására 2012 és 2014 között gyűjtést végeztek, hogy fel­kutassák a vert csipke nagykun­sági előzményeit, és a mintakincsét. Ennek eredménye­ként szüle­tett meg az Emlékek a csipkeverés nagykunsági történeté­ből című könyv, melyet Fejesné Koppány Gabriella szer­kesztett és írt.