Városlista
2026. június 29, hétfő - Péter, Pál

Hírek

2025. Május 08. 20:38, csütörtök | Helyi
Forrás: Karcagi Nagykun Református Gimnázium facebook oldala

ÚJABB TÖRTÉNELMI SIKER A XXVIII. NAGYKUN DIÁK SPORTVIADALON!

ÚJABB TÖRTÉNELMI SIKER A XXVIII. NAGYKUN DIÁK SPORTVIADALON!

Iskolánk csapata zsinórban hetedik alkalommal győzött Kunszentmártonban.


1969-ben a karcagi gimnázium akkori vezetője, Varga József igazgató úr kezdeményezésére indult útjára a Nagykun Diák Sportviadalok kétévente megrendezésre kerülő versenysorozata. A világjárvány miatt egyedül 2021-ben csúszott a program két évet, az idei esztendő áprilisának 10-12. közötti versenynapjain azonban 2023 után újra megküzdhettek egymással a nagykunsági középiskolák küldöttségei a megtisztelő címekért.

A kunszentmártoni, túrkevei, kisújszállási, karcagi, valamint kunhegyesi diákok és tanáraik mellett ezúttal is több egykori versenyző és felkészítő pedagógus volt részese és szemtanúja a Kunszentmártonban rendezett küzdelemsorozatnak. Iskolánk csapata ezúttal is a hagyományoknak megfelelő lelki töltettel, bár úgy gondoljuk, hogy most nem feltétlenül a legesélyesebb intézményként igyekezett készülni a megmérettetésre.

Hála Istennek a rendkívüli izgalmakat hozó küzdelmek végén azonban újra mi örülhettünk. Lánycsapataink a kézilabda és a kosárlabda sportág versenyei során nem találtak legyőzőre, röplabdában és a tornaverseny során bronzérmet szereztek, míg atlétikában a negyedik helyen végeztek. Fiúcsapataink a labdarúgótornát és az atlétika versenysorozatot megnyerték, röplabdában ezüstérmesek, kosárlabdában bronzérmesek lettek, míg kézilabdában negyedik, tornában pedig az ötödik helyet szerezték meg.

Az örömteli eredmények mögött legtöbb alkalommal ezúttal a végletekig kiélezett küzdelem állt, fűszerezve a megszokott csodálatos hangulattal, a diáktársak, pedagógusok és szülők részéről érkező megtisztelő érdeklődéssel és szurkolással.
Iskolánk tanulói több különdíjat is átvehettek.

A Nagykun Diák Sportviadal legeredményesebb lány kézilabdázója Bánhegyesi Lili, legtechnikásabb lány kézilabdázója Bánhegyi Lilla, legeredményesebb lány kosárlabdázója Tóth Julianna, legeredményesebb fiú labdarúgója pedig Vona Ferenc lett.

A Karcagi Nagykun Református Gimnázium legjobb lány sportolója címet Szabó Zsófia, a legjobb fiú sportolónak járó elismerést pedig Béres Gergő kapta.
Az egyéni díjakon felül intézményünk vehette át a legtöbb érmet nyerő küldöttségnek járó Varga József Emlékserleget is.

A legörömtelibb tény azonban az összesített pontversenyben aratott diadal! Ennek pedig legnagyobb különlegessége az, hogy református iskolánk történetében sorozatban hetedjére tudtuk megnyerni a komoly kulturális értékkel is bíró sportrendezvényt, ami eddig egyetlen intézménynek sem sikerült.

Mindenekelőtt köszönjük a rendező Karcagi SZC Kunszentmártoni Technikum és Szakképző Iskola munkatársai által elvégzett szervezőmunkát! Gratulálunk ellenfeleinknek, köszönjük az egymással megvívott küzdelmeket! Köszönjük intézményünk fenntartójának a felkészüléshez nyújtott egész éves támogatást!

Mindezek után pedig külön szeretettel gratulálunk sportolóinknak és az őket felkészítő kollégáknak: Biróné Tichi Márta tanárnőnek, Őrlős Zoltán és Tóth Barna tanár uraknak, valamint köszönjük Bánhegyiné Bakó Éva és Ferenczi Gábor edzőként végzett odaadó, komoly szakmai munkáját.

Gratulálunk a koncentrált, lélekből való versenyzéshez, valamint az újabb történelmi sikerhez!

Címkék: #karcag tv

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 27. 06:00, szombat | Helyi

HAGYOMÁNYOS CIGÁNY ÉTELEK KÉSZÜLTEK

A cigány témahét részeként a hagyományos roma gasztronómiával is ismerkedhettek a Szent Pál Marista Általános Iskola tanulói.

2026. Június 27. 06:00, szombat | Helyi

NYÁRI PROGRAMSOROZATTAL KÉSZÜL A DÉRYNÉ MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

A nyári hónapokban sem maradnak kulturális programok nélkül a karcagiak. A Déryné Művelődési Központ szervezésében július elejétől egészen augusztus végéig változatos rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

2026. Június 27. 06:00, szombat | Helyi

SZÁGULDOZOTT AZ ÚTON, MAJD ELÜTÖTTE A SAJÁT LÁNYÁT

Súlyos baleset történt Újszászon, ahol egy édesapa ütötte el a saját lányát. A férfi az autója volánja mögött ült, amikor a túlzott sebesség miatt elvesztette uralmát a jármű felett.

2026. Június 26. 06:00, péntek | Helyi

CSÍKOS PÓLÓT TEKERT A FEJÉRE, MAJD KIRABOLTA A DOHÁNYBOLTOT

Egy csíkos pólót tekert a fejére, hogy leplezze magát a gyanúsított. Így tört be egy jászladányi dohányboltba, lopási szándékkal. Hogy hogy lett belőle rablás, a most következő tudósításból kiderül.