Hírek
2021. Május 06. 08:24, csütörtök | Helyi
ÚJABB ÉTELADOMÁNY ÉRKEZETT
A kisújszállási Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola diákjai és tanárai is szerették volna megköszönni a Kátai Gábor Kórház dolgozóinak azt az áldozatos és felelősségteljes munkáját.
Toldi Attila igazgató elmondta, úgy gondolták, hogy köszönetüket az iskola képzési profiljához is jól illeszkedő gesztussal fejezik ki, így pénteken a vendéglátásban tanulók a tankonyhában Tóth László igazgatóhelyettes, világbajnok aranyérmes cukrász vezetésével 120 liter babgulyást főztek meg, s azt hozták el adagonként kiporciózva, friss kenyérrel a kórház dolgozóinak.
Tóth László hat tanítványa boldogan csatlakozott a jótékony akcióhoz és főzték meg a kondérba került 20-20 kg húst, zöldséget, répát, zellert, karalábét és csipetkét. A kész leves kiadagolásában az iskola dolgozói is segítettek. Az adományt a kórház udvarán Horváthné Vass Erzsébet Szabóné Tarnai Lilla ápolási igazgatóhelyettesek vették át és köszönték meg azt a dolgozók nevében. Az iskola vezetői pedig jó egészséget és további kitartást kívántak a Kátai Gábor Kórház valamennyi dolgozójának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
