Hírek
2024. Május 26. 15:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: karcag tv
ÚJ TURISZTIKAI ATTRAKCIÓ TISZAFÜREDEN

Átadták Tiszafüred legújabb turisztikai attrakcióját, a Kérész Központot, mely egész évben gazdag programkínálattal várja az odalátogatókat.
Így néz ki Tiszafüred, illetve a Tisza- tó legújabb idegenforgalmi fejlesztése, a Kérész Öko- és Aktív Turisztikai Központ. A háromszintes, összesen kilencszázharminc négyzetméteres létesítményt májusban még csak előre bejelentett csoportok látogathatják, júniustól azonban már a nagyközönség is.
HUBAI IMRE, a vármegyei közgyűlés elnöke:
-Egy olyan négyévszakos attrakciót kapott a Tisza-tó, ami az itt működő vállalkozások egész éven át tartó versenyképességét, a bevételek optimalizálását, az együttműködés lehetőségét, a kínálat bemutatását is lehetővé teszi. És az a fajta bizalom, ami övezte ennek a beruházásnak a megvalósulását, létét, immár több, mint hét évre vezethető vissza.
A minden korosztály számára egész évben gazdag programokat kínáló központ egymilliárd- kétszáznyolcvan millió forintos támogatásból épült meg. Környezeti nevelésre, szemléletformálásra, a szabadidő hasznos eltöltésére éppúgy alkalmas, mint természetbúvár- laborra, természetfotós- műhelyre, a vízisportok kipróbálására.
NAVRACSICS TIBOR, közigazgatási és területfejlesztési miniszter:
-Az Európai Unió valójában saját magát bünteti akkor, amikor megtagadja ezeknek a fejlesztési forrásoknak a folyósítását, vagy azokat feltételekhez köti. Európában sok helyen láttunk már olyan fejlesztést, amely turisztikai attrakcióval indul, kifejlődik- ahogy általában ilyenkor célkitűzésként jelenik meg lehetőség szerint az egész éves attrakció, az egész éves szezon és innen aztán ez gazdasági előnyökre váltva a munkahely- teremtés, a vállalkozások élénkítése és támogatása révén a térség gazdaság egyéb területein is lendületet vesz és egyre dinamikusabban zárkózik föl Európa élvonalához.
Az épület nem csak felépítményében, megvalósításában, illetve funkcióit tekintve egyedi. Az árvízvédelmi rendszernek is a része. Éppen ezért megépítése sem volt hétköznapi feladat.
F. KOVÁCS SÁNDOR:
-Tiszafüreden azért nem könnyű építkezni, mert tiszafürediek nagyon igényesek lettek. Nagyon igényesek lettek arra, hogyha valami megvalósul- főleg a turizmusba- akkor annak olyannak kell lenni, amely még az országhatáron kívül is megállja a helyét. S Tiszafüred igényes arra, hogy mi valósul meg, milyen minőségben és azt hogyan üzemeltetik.
A félnapos túrák, az egésznapos túrák, a kiállítási lehetőség, a kenukölcsönzés, a térségben elérhető programok mindegyikéről részletes tájékoztatás érhető el a Tisza-gaztó legújabb turisztikai attrakciójának honlapján, a www.keresz.hu oldalon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 09:17, csütörtök | Helyi
SNICCERREL RABOLT
A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy 48 éves férfival szemben.
2025. Július 31. 09:11, csütörtök | Helyi
SZOLNOKI KÁBÍTÓSZERKERESKEDŐ ÉS TÁRSAI BUKTAK LE
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta három férfi letartóztatását.
2025. Július 31. 09:06, csütörtök | Helyi
ORSZÁGOS POLGÁRŐR NAP ABÁDSZALÓKON
Az Abádszalókon rendezett Országos Polgárőr Napon felszólaló Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy „a polgárőrök ott vannak a legkisebb településen is, és a nyugalmat nyújtják az embereknek.
2025. Július 30. 08:00, szerda | Helyi
AUGUSZTUS 10-IG LÁTOGATHATÓ A KIÁLLÍTÁS
Festmények, fotók, grafikák is láthatók azon a népszerű kiállításon, amely a Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep 30 évét mutatja be a Rónai malomban. A tárlatot 2025. augusztus 10- ig lehet megtekinteni.