Hírek
2024. Október 19. 16:00, szombat |
Helyi
Forrás: karcag tv
TURISZTIKAI RÉGIÓMÓDOSÍTÁS ELŐTT
Esélyt kaphatnak a kitörésre a vármegye kevéssé kiemelt turisztikai körzetei.
Legalábbis ezt vetíti előre a Nemzeti Turizmus Stratégia tervezett módosítása. Hamarosan eljöhet az idő, amikor a térségbe érkező vendégek a Tisza-tó és a termálstrandok mellett a Jászkunság és a Tiszazug más értékeit is felfedezhetik.
A Tisza-tó, Cserkeszőlő, Berekfürdő- huzamos ideje a legdivatosabb idegenforgalmi célpontok vármegyében. Holott értékből bőven akad máshol is, csupán eddig kiaknázatlanok voltak. Eddig! ... A Nemzeti Turizmus Stratégia felülvizsgálata zajlik.
Jelenleg 11 turisztikai térség létezik Magyarországon. A Tisza-tó például Debrecennel- Hajdúszoboszlóval és a Hortobággyal alkot egységet, míg ettől délre- a vármegye Karcag alatti része ezidáig kilógott a sorból- azaz kívül esett a térség határain. Ám a jövőben egy un. „”desztináció menedzsment szervezethez” kapcsolódik majd, ami már sokkal nagyobb területi egységet jelent.
A módosítástól a szakemberek azt várják, hogy az megerősíti majd a helyi és térségi együttműködések szerepét, érdekérvényesítő képességét és lobbierejét. Magyar Turisztikai Ügynökség a Visit Hungary keretében már el is kezdett kommunikálni a térségi és helyi szereplőkkel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ MÁJUSFA-ÁLLÍTÁS
Karcagon, a város főterén ismét felelevenítették a Májusfa-állítás hagyományát, ahol a népzene és a tánc vette át a főszerepet.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
SZENTANNAI BÁL
Karcagon rendezték meg a Szentannai Sámuel Református Gimnázium bálját. Az elegáns eseménynek a Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol nemcsak a szórakozás kapott főszerepet, hanem az iskola közössége és értékei is.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
VERSENYSIKEREK A „REFIBEN”
A tavaszi szünet után sem lassítottak a diákok és a tanárok: a Víz világnapjától a Költészet napjáig számos program színesíti a hétköznapokat a „Refiben”.
2026. Április 30. 06:00, csütörtök | Helyi
90 ÉVES IDŐS HÖLGYET RABOLT KI
Az ügyészség idős koránál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a jászárokszállási nővel szemben, aki egy 90 éves hölgyet rabolt ki.
