Hírek
2014. December 13. 18:44, szombat |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Turák László: Izgalmas verseny előtt állok

Interjú Turák László autóversenyzővel, a hétvégi FRT Kupa előtt.
Karácsony előtt már csak egy versenyen veszel részt a Mogul Csapattal.
Ismét a Kiskunlacházi FRT Kupán, folytatod a versenykilométerek gyűjtését.
- Ez az év utolsó versenye, viszont a bajnokság még március 14-ig tart.
A körülmények mások lesznek, mint az eddigiek, főlegaz előreláthatólag hideg idő miatt, de már nagyon várom.
Az FRT Kupán is versenyenként változtatják a menetirányt. Ezt miképp tudod feldolgozni?
- Szerencsére már az eddigi versenyeken mind két irányban vezethettem, nézegettem a mostani pályarajzot, és úgy érzem jó kisizgalmas verseny előtt állunk, technikás lesz a mostani pálya.
Rég ültél már versenyautóban. Elég-e a két edzőkör, hogy a hosszú kihagyás miatt hozzá szokj?
- Sajnos ki kellett hagyjak 2 versenyt, legutóbb a Mogul csapatnak, és Fekete Lászlónak köszönhetően vezethettem egy FormulaRenault versenyautót a Pannóniaringen, igaz azóta eltelt egy jó pár hét, viszont igyekszek megtenni mindent hogy akihagyás ne érződjön a köridőimen. A két edzőkör nem sok, viszont arra elég, hogy többé-kevésbé összerakjam fejben a pályát,és visszaszokjak az autóba.
Most úgy néz ki nem fog esni, viszont hideg lesz. Ilyenkor milyen állítási lehetőségek vannak a jobb úton tartás végett aTigrán?
- Az alapbeállításokat, a Mogul csapaton belül, a Nivo Motorsport végzi még a verseny előtt, a gumiválasztás sem egyszerű mosta hideg körülmények miatt. A helyszínen esetleg guminyomást, illetve fékerő eloszlást tudunk állítani, ami befolyásolhatja az autó vezethetőségét.
Végül, a négy futamod miképp szeretnéd teljesíteni? Van-e előre kigondolt terved, esetleg navigátor, aki segít?
- A navigátorom Iványi Norbertnek lesz, illetve egy-egy ilyen versenyen rengeteg segítséget kapok még Fekete Lászlótól acsapat vezetőjétől. Cél a dobogó, tervem a maximumot kihozni magamból, és az autóból is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Sport
Konferencia-liga: Az első körben kiesett a Felcsút, továbbment a Paks és az ETO
A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcán, így 2:1-es összesítéssel továbbjutott.