Hírek
2023. Január 28. 05:00, szombat | Helyi
TRÉFÁBÓL MEGÜTÖTTE, LESZAKADT A LÉPE
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves dunaföldvári férfivel szemben.
A férfiTiszapüspökiben tréfából úgy megütötte egy barátja hasát, hogy annak leszakadt a lépe.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. április 4-én a férfi és egy régebbi barátja, egyben munkatársa is, Tiszapüspökibe utaztak, hogy ott festés, állványozás munkákat végezzenek. A férfi és a barátja szerették egymást ugratni, megtréfálni.
Ugyanezen a napon dél körül az egyik lakókonténerbe mentek ebédelni, ahol a férfi és a barátja egymás mellé ültek, és szokás szerint megint ugratni kezdték egymást, egymás tányérjából ettek, bolondoztak. Ennek során a férfi ököllel, közepes erővel megütötte a barátja hasát, bal oldalon, annak középső-felső részén, mire a barátja csak nevetett és megjegyezte, hogy „Csak ennyit tudsz?”.
Délután, a munkából hazafelé tartó úton a férfi barátja a gépkocsiban rosszul lett és a hasát fájlalta, majd másnap reggel mentővel kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a leszakadt a lépe, melyet műtéti úton azonnal el kellett távolítani. Az ütés következtében elszenvedett sérülése közvetlen életveszélyes sérülés volt, és kórházba szállításkor az életveszélyes állapota is fennállt, melyet a sürgősséggel elvégzett szakszerű orvosi beavatkozás hárított el.
A főügyészség a büntetlen előéletű férfivel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
