Hírek
2023. November 04. 05:02, szombat | Helyi
TRAKTOROS ÜGYESSÉGI VERSENY
Kedvezett az őszi napos időjárás a Karcagi Traktoros Ügyességi Versenynek. A harminc nevezőt Szepesi Tibor polgármester köszöntötte.
Szepesi Tibor a köszöntés után jó versenyzést kívánt a fiataloknakés rutinosabb gépészeknek, majd elkezdődött a verseny, ahol a pálya nem is volt egyszerű.
A vizesárokból volt, aki csak másik traktor segítségével tudott kijönni, így a nézők igen látványos versenyt láthattak.
A Zuglógerben a gyerekekre is gondoltak, hiszen kézműveskedés, népi játszótér és koncert - Csimota zenekar - is várta őket a nap során.
Dániel Csaba a traktoros ügyességi verseny szervezője a következőket mondta el a látottakkal kapcsolatban.
-Jó néhány évvel korábban, az akkori városvezetéssel együttesen merült fel bennünk a traktoros ügyességi verseny gondolata, amely megvalósításra is került. Akkoriban csakis Karcagról voltak jelentkezők mára viszont már a környékbeliek is megmozdulnak a rendezvényre. Idén is harminc fő feletti volt az induló létszám. A verseny fő tematikája, hogy százhúsz lóerő alatt és felett indulhatnak a versenyzők. Illetve a százhúsz lóerő alatti kategóriában irányváltós és nem irányváltós feladatokban is kipróbálhatják magukat a jelentkezők. Úgy gondolom, hogy a gép és a vezető összhangja is bemutatkozik ilyenkor a versenyen-mutatott rá a szervező.
Az eredmények a következőképpen alakultak: százhúsz lóerő alatti kategória irányváltós: első helyezett lett Horváth Csaba, a második helyet Tóth Péter Pál tudhatta magáénak, amíg a dobogó harmadik fokára Kurucz Attila Balázs állhatott fel. A százhúsz lóerő alatti kategória nem irányváltós megmérettetésének az eredményei: első helyezett: Sebők Lajos, a második helyet Somogyi Tibor foglalta el, amíg a harmadik Vincze Mihály lett. A százhúsz lóerő feletti kategóriában első helyezett lett Szabó Sándor, a második Kolozsvári Milán és a harmadik helyet Berényi Gergő vihette el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 06:00, vasárnap | Helyi
BŰNCSELEKMÉNY LETT A GYŰJTÖGETÉSBŐL
A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy törökszentmiklósi férfi ellen,
2026. Április 04. 06:00, szombat | Helyi
SIKERES PÁLYÁZAT ÁLTAL ÚJUL MEG A KOLLÉGIUM ÉPÜLETE KISÚJSZÁLLÁSON
Hamarosan újabb energetikai korszerűsítés kezdődik a Kádas György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumban, Kisújszálláson.
2026. Április 04. 06:00, szombat | Helyi
V. VÁRMEGYEI VONÓS VERSENY
A zene és a tehetség vármegyei seregszemléjének adott otthont Karcag. Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában immár ötödik alkalommal rendezték meg a Vármegyei Vonós Versenyt.
2026. Április 03. 06:00, péntek | Helyi
TAVASZKÖSZÖNTŐ GÁLA
A Dalma Dance Club helyi tagozata városunk egyik legrégebbi művészeti csoportja. A jó idő beköszöntével a tagok a Déryné Művelődési Központban egy Tavaszköszöntő gálaműsorral készültek a közönségnek.

