Hírek
2022. Augusztus 17. 05:02, szerda | Helyi
TISZA-TAVI FESZTIVÁL
Csónaktúrával ért ma véget a Tisza tavi Fesztivál. A zene és a természet kettősét a tó fölé kúszó esőfelhők sem zavarták, jóllehet, az időjárás szeszélyére sem a közönség, sem pedig a fellépők nem számítottak.
A Magyar Tavak Fesztiválja legrégebbi helyszínén, a Tisza-tónál várta a természet, a sport és a kultúra kedvelőit.
Pénteken gálaesttel kezdődött a program a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban. Közreműködtek mások mellett a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Miklósa Erika, Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence, ifj. Balogh Ferenc Hidden Kingdom című előadásával. A műsorvezető Csete Bea volt.
A második napon, a Tisza-tó körül kerékpározással, azaz a Tour D'Operával folytatódott a fesztivál, minden partmenti településen komolyzenei koncerttel várják a fesztiválozókat.
A rajt a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban volt, ahol a Füredi Fúvósok és a helyi mazsorettesek kívántak jó utat a résztvevőknek. Poroszlón Porkoláb Gyöngyi és vendégének beszélgetésével indult a túra, Sarudon a Talamba Ütős Együttes és Horgas Eszter fuvolaművész közös előadására várták a résztvevőket, Dinnyésháton pedig Schöck Atala és a Melodika Project tagjai léptek színpadra.
Az ebéd a kiskörei hallépcső melletti Lépcső Bisztrónál volt, miközben Jász András, Iván Szandra és Horváth Márk előadását hallgathatják a résztvevők. Ebéd után az abádszalóki strandon Lőrincz Judit operaénekes, Molnár Nikolett, Barabás Botond és Dósa Mátyás színművészek műsorát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kísérte. A következő megállónál, Tiszaderzsen szintén a Szimfonikus Zenekarral lépett fel Homonnay Zsolt és Polyák Lilla.
Tiszaszőlősön Szűcs Antal Gábor gitáros és Gál Péter hegedűművész közös produkcióját lehetett meghallgatni, a tiszafüredi Kormorán Kikötőben a Szolnoki Légierő Zenekar és a New Step Fitnesz előadását tekinthette meg a közönség. A kerékpáros napra jegyet váltók az Urbán Verbunk táncprodukciójára is ellátogathattak a Morotva Kerékpáros Pihenőparkba.
A fesztivál utolsó napján, a családi napon először a futásé, majd a csónakázásé volt a főszerep. Az Operun örömfutásra a gyermekeket egy kilométeres, míg a felnőtteket tíz kilométeres távon várják a szervezők. A futáshoz a ritmust a Band of Streets muzsikája adta. A futással egy időben kezdődik a főzőverseny, a zenét a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar biztosította, miközben a Tiszafüredi mazsorettek és a Dalma Dance Mazsorett- és Tánccsoport lépett fel. A családi napot színesíti Debreczeni Dóra DD FIT bemutatója, Benjamin Britten Noé Bárkája című gyerekoperája és a Budapest Ragtime Band koncertje. A főzőverseny eredményhirdetése után az Alma Zenekar muzsikált.
Vasárnap délelőtt fut ki a Hotel Balneum kikötőjéből a Boat D'Opera. Idén Tiszafüred környékét lehetett bejárni csónakkal. A program során fellépett Bábel Klára hárfaművész, Kalmus Felicián csellóművész, St. Martin, Herczku Ágnes és a Banda, illetve Vadkerti Imre előadóművész.
A rendezvény ötletgazdája és főszervezője Debreczeni Ildikó. A Magyar Tavak Fesztiválja június végén a Velencei-tónál kezdődött, a Tisza-tavi helyszínt követően pedig augusztus végén a Balatonnál debütál.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 06:00, vasárnap | Helyi
TERMÉSKÖVEKKEL TÖRTE BE A VONAT ABLAKÁT
Bosszúból dobta meg kővel a vonatot egy bliccelő férfi Szolnokon. A 25 éves budapesti utas jegy nélkül próbált hazajutni, de a kalauz lefülelte és leszállította a szerelvényről.
2026. Április 26. 06:00, vasárnap | Helyi
KOMPETENCIAMÉRÉS A „KOVÁTS-BAN”
Digitális tollat ragadtak a karcagi diákok. Az országos kompetenciamérésen, a Kováts Mihály Általános Iskolában jártunk.
2026. Április 25. 06:00, szombat | Helyi
LETARTÓZTATVA A JÁSZAPÁTI DÍLER
Letartóztatva a jászapáti kábítószer-kereskedő. A férfi a terhelő vallomások ellenére tagadja, hogy dílerkedésre adta a fejét.
2026. Április 25. 06:00, szombat | Helyi
GYÖRFFY BÁL
Déryné Művelődési Központban rendezték meg a hagyományos Györffy bált.
