Hírek
2021. Január 30. 07:33, szombat | Helyi
Téli projektek a Kinizsi úti óvódában

A Kinizsi úti Óvodában különböző projektek formájában foglalkoznak az óvodásokkal az új évben is - tudtuk meg Molnárné Oros Csilla tagintézmény-vezetőtől.
Novemberben, decemberben nagy volt a hiányzás, januártól azonban már majdnem mindenki jár óvodába. Az óvintézkedéseket maximálisan betartják, a szülők az épületben nem jöhetnek be, de tudják, hogy így vannak biztonságban gyermekeik.
Januárban mindegyik csoport egy-egy téli projektet dolgoz fel: Varjú károg, fúj a szél, Szikrázik a hótenger illetve Elkészült a hóember.
A következő projekt februárban a farsang lesz, ez is szülőmentesen, erre majd vidám játékokkal, dalokkal, jelmezekkel készülnek, amit a fotókkal, filmekkel örökítenek meg a szülőknek az óvodai zárt csoportban.
Az iskolába menő gyermeknél a képességfejlesztés a legfontosabb, sok gyermeket elküldtek szakértői vizsgálatra, hogy kiderüljenek a hiányosságaik, nehézségeik, így annak ismeretében még inkább személyre szabottan tudnak foglalkoznak velük a következő hónapokban a szakemberek, hogy sikeresen kezdhessék az iskolát.
Az óvodásokkal a téli napokon is sokat vannak szabad levegőn az óvodapedagógusok, ahol udvari madármegfigyeléseket is végeznek.
A tavaszi rendezvényeiket pedig már az udvaron tartják, ahová talán már a szülők is jöhetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:00, szombat | Helyi
MEGMENTETTÉK A KIHALÁSTÓL A SZÉKI CSÉREKET
Megmenekült madarak. Kis híján kihalt fajjá vált a széki csér. A legnagyobb egyedszámban a Nagykunságban élő madárnak kevesebb, mint harminc egyede maradt meg.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET
Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE
A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI
Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.