Hírek
2021. Július 25. 08:42, vasárnap | Helyi
TÁNCKIHÍVÁSBAN VETTEK RÉSZT
Ferenczi Péter Tamásnéval, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola tanítónőjével beszélgettünk egy érdekes kihívásról, hiszen az iskola is részt vett Jerusalema örömtánc kihívásban.
Ez a táncos kihívás tavaly óta terjed az interneten és arról szól, hogy különböző közösségek, iskolai csoportok, munkahelyi közösségek, baráti társaságok közösen táncolnak. Nagyon fontos ebben a nehéz időszakban, hiszen a tánc és a zene az ember lelkére gyógyító hatással van.
Így kezdtek el a refisek is táncot tanulni, amikor a karantén időszak után visszajöhettek, Túrterebesiné Tünde tanárnő vetette fel, táncoljanak a refisek is. Így indult, s a Varró 4-ben az első és második évfolyamosokkal és a tanítónőikkel kezdték el a táncot tanulni. A kész táncot videóra vették és feltöltötték az iskola közösségi oldalára, itt már több tízezren nézték meg.
A gyerekek is örültek a táncnak, mindenki megtalálta benne a maga szerepét, a szülők is pozitív visszajelzéssel voltak és köszönték, hogy ilyen kezdeményezés is van az iskolában.
A refisek már voltak egy ilyen nagy közösségi tánc részesei a Hősök terén öt évvel ezelőtt voltak először a Tértánc koncerten. A mostani tánc azonban inkább a gyerekek lelkéhez szólt, s külön érdekesség, hogy otthon titokban gyakoroltak,a szülők csak a végeredményt látták.
A tanítónő szerint lesznek még hasonló kezdeményezéseik a következő tanévben is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT, MAJD BALESETEZETT
Engedély nélkül, ittasan vezetett és balesetet is szenvedett egy tiszapüspöki férfi, aki a tulajdonos tudta nélkül hajtott el egy gépkocsival.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
