Hírek
2024. Október 23. 18:50, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
SZÜRETI SOKADALOM A REFIBEN

Megelevenedtek a hagyományok a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola által ebben az évben is megszervezett Szüreti Sokadalmán.
Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvodadolgozói nagy hangsúlyt fektetnek a népi jellegű élményszerző programok megszervezésére. Ennek ékes bizonyítéka az intézményben évek óta megrendezett Szüreti Sokadalom. Az eseményhez kötődő népi hagyományok felelevenítésével a gyermekek is megismerkedhetnek a szőlő préseléssel és vidám, szürethez kapcsolódó dalokat is megtanulhatnak.
Földváriné Simon Ilona Anna intézményvezető
- A Refi alsós munkaközössége szervezte ezt a ma délutáni programot, amely programnak a Szüreti Sokadalom a neve. Minden évben megtartjuk ezt a néphagyományon alapuló nagyon tartalmas programot. A pedagógiai programunknak is része a néphagyománynak a felelevenítése, annak az őrzése, illetve az átadása. Egy szüreti kavalkádon fognak részt venni a gyerekek. Kezdünk egy kis műsorral. Itt a hátam mögött állnak a táncosok, illetve a kikiáltó is készülődik. Tudjuk a szüretről, hogy régen is egy nehéz munka volt, de tulajdonképpen egy ünnep is egyben. A szőlőt egész évben folyamatosan kellett megművelni, és ilyenkor ősszel, október elejétől egészen november közepéig szüreteltek az eleink, illetve most is szüretelnek az emberek. Mi erre a szüretre készülünk játékos formában. Természetesen itt is lesz szőlőnek a préselése, tehát must készítése, illetve annak a fogyasztása.
A gyerekek külön műsorral is készültek tehát a szüreti sokadalomra. A kisbíró pedig kihirdette a szüreti mulatság kezdetét.
A pedagógusok különböző pályákat állítottak össze a gyerekeknek, melyek kapcsolódnak a szürethez. A diákoknak lehetősége volt csuhébaba készítésére, kosárfonásra, hímzésre, diótörésre, kukoricamorzsolásra, mustkészítésre, gólyalábazásra és lekváros kenyér evőversenyen is részt vehettek. A gyerekek a képeket elnézve igencsak aktívak voltak a délután során.
Szabó Lia
- Nekem igazából ez azért is tetszik, mert ez összekovácsolja ezt az egész alsó tagozatot. Szüreti dalokkal készültünk, meg műsorral is.
Egy másik tanuló is népviseletbe öltözött. Megkérdeztük tőle honnan sikerült beszerezni a ruhát és az eszközöket.
Szabó Sebestyén
- Papám sokat tanított nekem a népviseletről. Mondta a tanárom, hogy aki szeretne, az kiöltözhet. Ezt a nagymamámtól kaptam, a ruhát vettük, a kalap pedig a dédnagypapámé volt.
A szüreti sokadalmon minden diák jól érezte magát. Mindenki tevékenyen kivette a részét a szőlőpréselésből és a mustot is jóízűan fogyasztották.
Rab Viktor
- Kötélhúzás, mustívás kukoricamorzsolást is lehet csinálni és meg lehet tanulni gólyalábazni is.
A pedagógusok és a szülők is részesei lehettek annak, ahogyan megelevenednek a szüreti hagyományok az iskola udvarán. Elmondták, jó körbetekinteni most és látni azt, hogy a gyerekek mennyire élvezik a programokat.
Kolozsi Judit
- Nekem már nagy fiam van, mindkét gyermekem ebbe az iskolába járt. A nagyobb fiam még ide jár, a Refi-be, a nagylányom már elballagott, de rendkívül jó szívvel emlékszik vissza erre a rendezvényre. Jellemző szokott az lenni, hogy még a felső tagozatos gyermekek is visszajárnak a szüreti játszóházra, mert rendkívül jó emlékeket őriznek magukban.
Felelevenedtek a szüreti hagyományok ebben az évben is az intézményben. Feledhetetlen élménnyekkel gazdagodtak a gyermekek az idei szüreti sokadalmon is. A képeket elnézve a must is szépen fogyott és a gyerekek is élvezték minden egyes percét a rendezvénynek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:00, szombat | Helyi
MEGMENTETTÉK A KIHALÁSTÓL A SZÉKI CSÉREKET
Megmenekült madarak. Kis híján kihalt fajjá vált a széki csér. A legnagyobb egyedszámban a Nagykunságban élő madárnak kevesebb, mint harminc egyede maradt meg.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
VÉDJÉK NÖVÉNYEK A NÖVÉNYEKET
Védjék növények a növényeket! Ez a „Magyarország legszebb konyhakertje” idei mottója. A mozgalom évről évre több települést vont be, idén már átlépte a háromszázötvenet.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
RABLÁS LETT A ZENEHALLGATÁS VÉGE
A gyanúsított mindent tagad, pedig a rendőrök nála találták meg a mobiltelefont. Talán a fogdán felfrissül az emlékezete.
2025. Augusztus 01. 08:00, péntek | Helyi
KÖNNYEN AKARTAK AUTÓHOZ JUTNI
Nem mindennapi módon próbált autót szerezni egy férfi és annak családja Jászjákóhalmán. A vádirat szerint arra kényszerítették áldozatukat, hogy írja át nevükre a gépjárművet és írja alá az adásvételi szerződést.