Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2024. November 13. 14:53, szerda | Helyi

Szociális Munka Napja- Díjátadó a Városházán

Szociális Munka Napja- Díjátadó a Városházán

A közösség, a társadalom megbecsülésének jeleként ünneplik világszerte november 12-én a Szociális Munka Napját. Városunk vezetése is minden évben köszönti és díjakkal jutalmazza a szociális munkásként dolgozókat.

A Szociális Munka Napja minden évben egy lehetőség arra, hogy kifejezzük köszönetünket és elismerésünket azoknak a szakembereknek, akik nap mint nap fáradhatatlanul segítik a nehéz helyzetben élőket, a rászorulókat, gondoskodnak a betegekről, a szépkorúakról és a gyermekekről. Városunkban is évek óta
hagyomány, hogy ezen napon köszöntik és díjazzák azokat, akik munkájuk során embertársaikat segítik. A Városháza dísztermében elsőként Sári Kovács Szilvia polgármesteri főtanácsos köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Nagyné László Erzsébet önkormányzati képviselő, a Karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatója mondott beszédet a Szociális Munka Napja alkalmából szervezett rendezvényen.

Főigazgató asszony köszöntő gondolatai után a díjak átadása következett.

A Karcag Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Karcag Város Szociális Szolgálatáért Díját vehette át Balogné Győri Edit, a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ gondozója. A díjat Szepesi Tibor polgármester és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő adta át. Az intézmény részéről Kun Csilla intézményvezető, valamint Lévainé Olajos Cecília intézményvezető- helyettes köszöntötte a díjazottat.

Szintén Karcag Város Szociális Szolgálatáért Díját vehetett át Nagyné Jákó Erika, a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Idősek Otthona és Háziorvosi Intézmény gondozója. A díjat átadta Szepesi Tibor polgármester és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő. Az intézmény részéről Hodos Bálintné intézményvezető és Györfiné Varga Krisztina intézményvezető- helyettes köszöntötte a díjazottat.

Ugyancsak Karcag Város Szociális Szolgálatáért Díját vehetett Labonczné Bartha Bernadett, a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Bölcsőde Intézményének élelmezésvezetője. A díjat átadta Szepesi Tibor polgármester és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő. Az intézmény részéről köszöntötte a díjazottat Némethné Szilágyi Ilona intézményvezető.

Szintén Karcag Város Szociális Szolgálatáért Díját vehetett át Lukács Edit Éva, a Kátai Gábor Kórház szociális munkása Szepesi Tibor polgármestertől és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselőtől. Az intézmény részéről köszöntötte a díjazottat: Nagyné László Erzsébet főigazgató és Horváthné Vass Erzsébet ápolási igazgató.

Ugyancsak Karcag Város Szociális Szolgálatáért Díját vehetett át Szanyiné Nyitrai Ildikó, a „Gólyafészek Otthon” Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Fogyatékosok Otthonának nyugalmazott részlegvezetője. A díjat átadta Szepesi Tibor polgármester és F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő. Az intézmény részéről köszöntötte a díjazottat Karcagi – Nagy Zoltán önkormányzati képviselő és Nagy Krisztina telephelyvezető.

Az eseményen köszöntötték Kun Csillát, Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetőjét, aki a napokban a Belügyminisztérium által adományozott Szociális Munkáért Díjban részesült. Részére a virágot F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Szepesi Tibor polgármester adta át.

A díjak átadása után ünnepi műsorral folytatódott. Elsőként Horváthné Pandur Tünde pedagógus szavalta el Mátyus Imre: Kunságifi című versét. Ezt követően Karcagi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusainak és növendékeinek műsorát láthatták hallhatták a megjelentek. A rendezvény zárásaként Szepesi Tibor polgármester is köszöntötte a szociális dolgozókat e jeles nap alkalmából.

A megbecsülés és munkájának elismerése fontos motivációs tényező mindenki számára. A Szociális Munka Napja arra ösztönzi a szociális munkásokat, hogy folytassák munkájukat ugyanazzal az elkötelezettséggel, hiszen létfontosságú szerepet játszanak a társadalomban. Amiben csak tudnak segítenek mindenben az embereknek a hétköznapok során, legfőképp abban, hogy felül
tudjanak kerekedni az élet nagy nehézségein.

Címkék: #karcag tv

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 21. 05:00, csütörtök | Helyi

ÜNNEPI ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS A VÁROSHÁZÁN

Augusztus 20-a az Államalapítás és Szent István király ünnepe.

2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi

TETTEN ÉRTE A TOLVAJT A SZOMSZÉD

Egy szemfüles szomszédnak köszönhetően a lopás megrekedt a kísérletnél. A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 34 éves helyi férfit.

2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi

MEGÉRKEZTEK A TANKÖNYVEK

Bármennyire is szeretné a diákok többsége, egyetlen tanuló sem marad tankönyv nélkül Karcagon sem. Az iskolák előre meghatározott menetrend szerint kapták meg a tankönyv- szállítmányokat, amelyeket szortíroznak.

2025. Augusztus 20. 05:00, szerda | Helyi

KISS ZSIGMOND KÉPE LETT A HÓNAP FOTÓJA

Kiss Zsigmond: Délután a görög templomnál című fotója lett az önkormányzat városi amatőr fotópályázatának júliusi nyertes pályaműve, a hónap legjobb alkotása.