Hírek
2021. November 05. 09:01, péntek | Helyi
SZENTANNAI SÁMULRE EMLÉKEZTEK
Az iskola fennállásnak 122. évében koszorúzással emlékeztek meg a névadóról, Szentannai Sámuelről, a róla elnevezett Református Középiskolában.
A jeles tudós életét Kovács-Bocskay Anna, az iskola tanára idézte fel.
Szentannai Erdélyben, a Hargita megyei Székelyszentmiklóson született nagy múltú székely unitárius család, hetedik gyermekeként, 1876, augusztus 11-én. Testvérei közül neki adódott meg egyedül a lehetőség. hogy továbbtanuljon. A kolozsmonostori Gazdasági Tanintézetben 1896-ban szerzett oklevelet. Gyakornoki éveit a nagyszentmiklósi valamint a csákvári földmíves iskolákban töltötte. Több helyen tanított: Csákon, Losoncon, Székelyudvarhelyen, Kiskunfélegyházán, vagyis ezáltal bejárta a Felvidéket, Délvidéket, Erdélyt.
Földművelési tapasztalatainak, valamint vaskos tudástárának köszönhetően 1912-ben a Karcagi Királyi Földmíves Iskola igazgatójának nevezték ki és ebben a tisztségben maradt egészen l933-as nyugdíjazásáig. 1913-tó1 a város vezető testületének tagja lett. Idekerülésekor nehéz éveknek nézett elébe, hiszen Karcagon bizalmatlanok voltak hozzá, úgy a városvezetés, mint a közbirtokosság. Nem látták és nem értették az iskola jelentőségét. Fölösleges gazdasági tehernek gondolták. A tangazdaság földjei elszikesedtek, ami miatt a gazdálkodás veszteségessé vált. Az iskola tanulói létszáma egyre inkább csappant és a képzési időt az eredeti két év helyett hat hónapra csökkentették, ezért igazgatói munkássága legfontosabb feladatának tekintette mindenekelőtt az intézmény megmentését, amihez első ízben meg kellett nyernie a városvezetés bizalmát és támogatását, majd ezen jó kapcsolatok segítségével jutott el a minisztériumba, ahol tárgyalásai sikerrel végződtek. Így az iskola 1913-tól eredeti rendszerében tudott tovább működni; visszaállt a kétéves képzésforma. Az oktatási feladatok és a tangazdasági munkák tekintetében sokoldalú fejlesztést, átalakítást indított s az intézmény országosan elismertté vált. A karcagi földmíves iskola az ország ilyen típusú iskolái között az elsőnek, a példának számított.
A kor tekintélyes tudósai Szentannait munkatársuknak tekintették, szíkjavító kísérleteit 1920-ban kezdte, ő alkalmazott Magyarországon először nagyüzemi talajjavítást. A tangazdaság földjén a búza átlagtermését megkétszerezte. Sikerrel telepített gyümölcsöst és csemegeszőlőt is a javított sziken. Meggyőző eredményeire a földművelési tárca felfigyelt és terjesztésre javasolta, az alkalmazáshoz pedig állami támogatást biztosított.
Csemeteiskolát létesített, hogy megtalálja eme szikes vidék fásítására legalkalmasabb fajtákat, több nagy vízhozamú kutat fúratott, a tangazdaság központi részén szélkerekeket állítatott fel, amelyek a víz szivattyúzásához szükséges energiát szolgáltatták. A nagyobbik szélkerék 1992-ig állt, s intézményünk jelképévé vált, iskolánk címerének része lett - mondta a szónok, aki szerint Szentannai 21 éves igazgatása alatt az iskola irányítása mellette kiemelkedő szakmai-tudományos tevékenységet is folytatott. Munkássága hozzájárult a sikeres gazdálkodáshoz a sziken valamint az aszályos időszakokban.
Élete utolsó időszakában a kommunista rendszer őt sem kímélte. Kemény megpróbáltatások elé állította a ,, múltat végleg eltörölni" ideológia, de méltósággal viselt minden megaláztatást, 1956. január 22-én hunyt el, nem kis örökséget hagyva számunkra fogalmazott Kovács-Bocskay Anna tanárnő, majd az iskola vezetői és diákjai és a MATE Karcagi Kutatóintézet mellett Szentannai Sámuel szobránál az önkormányzat nevében Rózsa Sándor jegyző helyezte el az emlékezés koszorúját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
MOZGALMAS ÉV ELÉ NÉZ AZ AKÁCLIGET GYÓGY-ÉS STRANDFÜRDŐ
Országos Nyugdíjas Művészeti Találkozó, Strandok Éjszakája, Motoros találkozó és rendszeres éjszakai fürdőzések is szerepelnek a programkínálatban. Mozgalmas év elé néz a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdő.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
A LEGSZEBB HAVAS FOTÓK KÉSZÍTŐIT DÍJAZTA AZ ÖNKORMÁNYZAT
A fotósok számára a januári nagy havazás maga volt a megvalósult álom, hiszen olyan pillanatokat örökíthettek meg, amely nem mindig adatik meg.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ÖRÖMTELI PILLANATOK- TAGGYŰLÉST TARTOTT A NAPSUGÁR NYUGDÍJAS KLUB
A közösség ereje és az aktív időskor lehet a hosszú élet titka? Karcagon legalábbis ebben hisznek.
2026. Március 19. 06:00, csütörtök | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT-MOST LETARTÓZTATTÁK
Bepattant a járó motorral hagyott autóba, majd el is sodorta a jármű tulajdonosát az a heves vármegyei férfi, akit a Szolnoki Járásbíróság most letartóztatott.
