Hírek
2023. November 13. 20:34, hétfő | Helyi
Szent Márton napi lámpás felvonulás
November 13-án került sor a Györffy István Katolikus Általános Iskola és Szent Erzsébet Óvoda szervezésében a Szent Márton napi lámpás felvonulásra.
A programra az iskola vezetése a leendő első osztályosokat, az intézmény tanulóit és a szülőket várta. A rendezvényen jelen volt Pánti Ildikó önkormányzati képviselő, az iskola nyugalmazott igazgatója is.
Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólba próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták a gágogásukkal.
A rendezvény az iskola közösségi játszóudvarán vette kezdetét, majd saját készítésű lámpásokkal került sor a város központjában történő felvonulásra, körjátékra, közös éneklésre. Az esemény zárásaként az iskola szülői munkaközösségének tagjai a résztvevőket „libalakomára” várták, ahol zsíroskenyérrel, libasütivel és meleg teával kínálták őket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.












