Hírek
2025. Május 21. 06:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
SPORTOLÓ NEMZET ROADSHOW TISZAFÜREDEN
Mozgás! A magyar sportolók sikert sikerre halmoznak a különböző világversenyeken, miközben a magyar lakosság jelentős része alig, vagy egyáltalán nem mozog rendszeresen.
Ez utóbbin változtatna a Sportoló Nemzet Program, amely országjárása során elsőként a Tisza- tó fővárosába, Tiszafüredre látogatott.
A Sportoló Nemzet Program a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére 2023 őszén indult, országos, közösségi sportolást ösztönző kezdeményezésként.
BŐHM CSABA, öttüsázó
- Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, a Sportoló Nemzet kezdeményezésnek, és annak is, hogy itt lehetünk többedmagammal, sportolótársaimmal, katonatársaimmal és itt lehetünk, részt vehetünk a megnyitásán.
Tiszafüreden- ahogy több településen is- szabadtéri kondipark áll a sportolni vágyók rendelkezésére.
UJVÁRI IMRE, Tiszafüred polgármestere, Fidesz- KDNP:
- Rendszeresen vannak nálunk futórendezvények, vannak kerékpáros- versenyek, most már májusban is lesz egy nagyobb, utána a következő hónapokban is és nem véletlen, hogy Tiszafüredet választotta a Honvédelmi Minisztérium első állomásának a Sportoló Nemzet Program roadshowjának.
A sportállamtitkárság digitális eszközökkel is ösztönzi a fizikai aktivitást – például a street-workout parkokban kihelyezett QR-kódok segítségével elérhető edzésprogramokkal.
SCHMIDT ÁDÁM, sportállamtitkár:
- Most egy olyan országjáráson veszünk részt, ahol szeretnénk a helyben élőknek fölhívni a figyelmét arra, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt a Sportoló Nemzet számukra, most itt vagyunk Tiszafüreden, ahol hála Isten rengeteg közintézménynek a diákjai, tanárai, szülök látogattak el ide. Rengeteg sportolási lehetőség között lehet választani.
A program egyik komoly pillére a Sportoló Nemzet Klub, amelynek már több, mint huszonötezer tagja van. A klubtagok kedvezményes áron járhatnak tanuszodákba, vehetnek részt hazai, illetve hazai rendezésű nemzetközi sporteseményeken.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi
TÉRKÉPES KALAND KARCAG BELVÁROSÁBAN
A mozgás és a tájékozódás kapta a főszerepet Karcag belvárosában, ahol tájfutó élménynapot tartottak.
2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi
LAKHATATLANNÁ VÁLT A PÜSKÖKLADÁNYI HÁZ
Hatalmas pusztítást végzett a tűz Püspökladányban, a Hunyadi utcában. Egy családi ház és melléképületei égtek porrá. Az ott élőknek pillanatok alatt kellett kimenekülniük.
2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi
ÖNBÍRÁSKODÓK ŐRIZETBEN
Négy férfi szóváltásba keveredett a tiszafüredi gáton egy szintén helyi lakossal. Korábbi tartozásokon vitatkoztak, amiket a férfi nem rendezett. Hogy mi történt ezután, most következik.
2026. Május 22. 06:00, péntek | Helyi
AUTÓJA ABLAKÁHOZ SZORÍTOTTA ISMERŐSÉT, MAJD ELINDULT
A Szolnoki Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat egy heves megyei férfival szemben, aki úgy közlekedett autójával, hogy eközben a bal első szélvédőn ismerőse behajolt és a férfi a szélvédő felhúzás
