Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2023. Szeptember 18. 05:01, hétfő | Helyi

SOROZATTOLVAJT FOGTAK

SOROZATTOLVAJT FOGTAK

A kunszetmártoni rendőrök több bűncselekménnyel gyanúsítanak egy csépai lakost.

Egy 22 éves helyi férfi megjelent egyik ismerőse csépai ingatlanán, a kiskaput a belülről felakasztott kulccsal kinyitotta, majd a nyitott ház konyhájában magához vette a kapu előtt parkoló kocsi indítókulcsát és egy laptopot. A járművel egyenesen Tiszaföldvárra ment, ahol a lopott laptopot pénzzé tette, majd visszament Csépára és a járművet leparkolta a tulaj háza mögött.

A sértett elmondta a rendőröknek, hogy a bejáratuknál le volt támasztva a hívatlan ismerős kerékpárja ezért gondolta, hogy ő vihette el a kocsit, amire nem kért engedélyt. Arra pedig végképp nem, hogy a hordozható számítógépet elvigye és eladja.

A rendőrök gyanúja szerint ugyanezen elkövető pár nappal korábban egy csépai ingatlanból különböző szerszámgépeket és elektronikai felszereléseket tulajdonított el.
Az egyenruhások a férfit elfogták és előállították a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele, és kétrendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja ellene az eljárást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK

Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN

Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.

2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi

ELBALLAGTAK A GIMISEK IS

A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.