Hírek
2014. Március 07. 11:17, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Soproni kettős gyilkosság - Jogerősen húsz év fegyház a két gyilkosnak
Jogerősen a törvényben kiszabható maximális, húszéves fegyházbüntetéssel sújtotta a két évvel ezelőtt a soproni Anger-réti lőtéren elkövetett kettős gyilkosság helyszínén lövöldöző mindkét fiatalt pénteken a Győri Ítélőtábla.
Kovács Tamás tanácsa 11-ről 13 évre emelte a cselekmény idején kint őrködő, korábban velük együtt rablásokat, lopásokat elkövető társuk fegyházbüntetését.
Emlékeztetett arra: az új büntető törvénykönyv (Btk.) a korábbi 20 helyett 25 évben maximálta halmazati büntetés esetén a határozott idejű szabadságvesztés tartamát, de mivel a tett elkövetése idején egyik vádlott sem töltötte be huszadik életévét, az ügyészség nem kezdeményezhetett súlyosbítást kettejük esetében.
Utalt rá, ilyen fiatal elkövetőkről "a társadalom nem mond le", ugyanakkor úgy látta a bíróság, hogy ennél rövidebb szabadságvesztés nem alkalmas a törvényi célok elérésére. Hozzátette: mindhármuk esetében az új Btk. rendelkezéseit alkalmazták; emiatt egyes cselekményeik minősítése változott, de a több emberen, társtettesként elkövetett emberölésé - amelyben őrködő társuk bűnsegéd volt - nem.
Két évvel hosszabb elzárást szabott ki ugyanakkor a bíróság a harmadik férfi esetében, akire a középmértékhez közelítő, azaz az első fokon kiszabottnál súlyosabb börtönt kért az ügyész. Ezzel kapcsolatban Kovács Tamás megjegyezte: semmi nem indokolja, hogy a törvényi minimumnál alig valamivel hosszabb legyen a rá kiszabott büntetés, és a súlyosbítás mellett szólt az ítélet belső arányosságának megtartása is.
A bíró megjegyezte: a mindkét áldozatra tüzelő Táncos Attila és a kint őrködő Márkus Tamás mindent beismert, magára is terhelő vallomást tett az eljárásban, míg a felbujtó Végelbauer Roland - aki akkor kezdett lőni, amikor társa fegyverének tára kiürült - mindvégig hárította a felelősséget. Utóbbit ismerte az első áldozat, a lőtér vezetője, így nem valószerű az az állítás, hogy fedetlen arccal ment a lőtérre társával fegyvert rabolni, de ölni nem akart.
A lőtéri gyilkosságot megelőző két évben már lopásokat és két fegyveres rablást is végrehajtó fiatalokról szólva a bíró megemlítette, korábbi cselekményeik sem voltak súlytalanok, de a kezdeti alkalomszerűséget felváltotta olyan szervezettség, amely megteremti a bűnszövetségben elkövetés kimondásának feltételeit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 13. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek
ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt
2025. Február 04. 07:43, kedd | Kék hírek
Rasszista terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy győri fiú, letartóztatták
A muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LMTBQ-emberek megölésével fenyegetőzött egy közösségi platformon egy 15 éves győri fiú, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Féltékenységből autója után kötötte élettársát a férfi
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett el.