Hírek
2023. Június 09. 05:01, péntek | Helyi
SOK A SKARLÁTOS BETEG
Egyre több a skarlátos beteg az országban és térségünkben is, egy hét alatt csaknem a duplájára nőtt a fertőzöttek száma.
-Április végétől felfelé ívelő a járványhullám, annak ellenére, hogy a skarlát inkább a téli időszakra jellemző. Terjedése függ a befogadó szervezetétől és annak immunrendszerétől. A leginkább veszélyeztetettek a kisebb gyerekek, akik korábban gyakran átestek akut légúti vírusos megbetegedésen, gyomor- vagy bélrendszeri bakteriális fertőzésen- mondta televíziónknak Juhász Zsuzsa gyermekorvos
A betegség megállításának kulcsa, hogy minél előbb diagnosztizálják, hiszen a kór nemcsak erősen fertőző, de kezeletlensége súlyos következményekkel, akár halállal is végződhet. A vérbe kerülő baktérium ugyanis megtámadhatja a szerveket, a gennyes középfülgyulladás mellett elérheti a szívet, a vesét, és vesemedence-gyulladást okozhat.
Hazánkban a betegség lefolyása szerencsére enyhe, ám ez nem a skarlát gyengülésének, hanem a gyermekorvosok felkészültségének köszönhető: a legtöbb esetet a fertőzést követő második, harmadik napon felfedezik, így időben elkezdődhet a kezelés és elkerülhetők a súlyos szövődmények.
Szintén fontos, hogy már az első tünetek megjelenésekor elkülönítsük a beteget, és minden használati tárgyát fertőtlenítsük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT, MAJD BALESETEZETT
Engedély nélkül, ittasan vezetett és balesetet is szenvedett egy tiszapüspöki férfi, aki a tulajdonos tudta nélkül hajtott el egy gépkocsival.
