Ma pedig ő támogat egy kovátsos tehetséget.

Lévainé Kovács Róza, egykori matematika-fizika tanára is szívesen emlékszik rá, hiszen az ő versenyein is sikeres volt a ma orvosként dolgozó tanítványa.
- A Herman Ottó verseny volt, amiben hetedikesként és nyolcadikosként is versenyeztem az országos döntőben, s nyolcadikban sikerült megnyernem Mándoki Erzsébet tanárnő segítségével - árulja el dr. Agócs László, aki mindig szorgalmas diák volt, kitűnő bizonyítvánnyal.
A biológiát, illetve a természettudományokat mindig jobban kedvelte, az elképzelhetetlen volt, hogy nyolc év alatt egy versmondó versenyen elinduljon.
- Én nem szerettem olyan szempontból szerepelni, mint mondjuk egy versmondó verseny. A biológia versenyen előadnunk is kellett, öt percet, hetedikben megremegett a lábam, de nyolcadikban már szerettem, meg vártam.
- Nyolcadik után a Verseghy Ferenc Gimnáziumba mentem, ahol volt egy természettudományos osztály, oda jártam és onnan nyertem felvételit a Debreceni Orvostudományi Egyetemre.
- Az orvosláshoz hogy jött?
- A biológiát szerettem és az orvoslás iránti szeretetem olyan harmadikos gimisként kezdődött, szerettem volna a biológiai tudományt olyan irányba használni, hogy az emberiségnek segíteni tudok, ezért kezdtem el az egyetemre járni, s aneszteziológusként dolgozom, illetve intenzív terápiás szakorvos-jelölt vagyok.
- Soha nem jutott eszébe, hogy szemorvos, vagy szülész-nőgyógyász, baleseti sebész legyen?
- Gondolkoztam a szemészeten egy kicsit, nekem is voltak szemproblémáim, s gondoltam, jó lenne valami olyan dolgot tudnék esetleg feltalálni, kitalálni, ami hozzám hasonlókon segít. Utána sebészeten gondolkoztam, mert mindig szerettem manuális dolgokat csinálni, úgy gondoltam abban jó lennék, aztán végül az aneszteziológia és az intenzív terápia mellett döntöttem, ami gyakorlatilag összefoglal mindent. Sok manuális dolog van benne, rengeteg beavatkozás, illetve elég sok mindent kell tudni gyógyszertani szempontból, fiziológiai szempontból, tehát egy igazán jó kombinációja a manuális, illetve az elméleti tudományoknak.
- Amikor végzett, hol kezdett dolgozni?
- A karcagi kórházban kezdtem az aneszteziológián egy rövid ideig, s utána úgy hozta a sors, hogy kiköltöztünk Angliába és azóta ott vagyok.
- Úgy tudom ott alapított családot is.
- Van egy két és fél éves kislányom, illetve egy 11 hónapos kisfiam. Jelenleg Londonban élünk, ott is dolgozom egy baleseti központban. Úgy hívják, hogy Royal London Hospital. Nagyon szerencsésen alakult az életem, nagyon boldogok vagyunk.
- Azt gondolom a nagyszülők örülnek, amikor hazajönnek, hiszen ahhoz messze vannak, hogy hetente tudjanak találkozni az unokákkal.
- Igen, ez tényleg hiányzik. Mindig családcentrikus voltam, szerettem a nagyszüleim körül lenni, de szerencsére az utóbbi időben, mióta a vírushelyzet javult, nálunk üdvözöltük nagyszüleimet, szüleimet is. Most haza is jöttünk, egyre többször próbálunk utazni, vagy elhívni őket magunkhoz.
- Fontosnak tartja, hogy a gyerekek magyarul is tanuljanak?
- Természetesen. Kislányom, egyéves kora óta beszél angolul és magyarul is. Azt veszem észre, hogy amikor a szüleimmel, illetve nagyszüleimmel találkozunk, akkor a magyar tudása feljavul az angol szintre, nagyon jól tud beszélgetni velük magyarul. Nagyon érdekes figyelni a picit, mióta volt egy hosszabb látogatás nálunk kint Angliában, azóta csak magyarul beszél hozzám. Feleségem angolul beszél kizárólag a gyerekekkel, így érdekes volt figyelni, hogy ez a kétnyelvűség hogy alakul ki náluk. A kisfiam első szavam egy magyar szó volt, a cica.
- Ezek húsz év múlva gyönyörű emlékek lesznek éppúgy mint ma Önnek a kovátosos emlékek.
- Nagyon szép emlékek fűznek ide. Kovátsos voltam első osztálytól, még a Dózsa György úton kezdtem első-másodikban, harmadik-negyedikben a Kálvin út 5. szám alatti épületben, majd utána jöttünk ide, a felsős tagintézménybe. Nagyon jó emlékeim fűznek az osztályomhoz is, jó közösségünk volt, rengeteget játszottunk, barátkoztunk, jártunk egymáshoz iskola után.
- Akkor ezek a jó élmények határozták meg azt is, hogy segíti az iskolát?
- Ez is, illetve, kicsit visszább nyúlok. Mi sosem nélkülöztünk, viszont nekem mindig nagy segítség volt az, hogy a tanulmányaimért valaki megjutalmazott, ezáltal el tudtam menni táborokba, amit valaki támogatott, illetve könyvjutalmakat kaptam év végén, amiket utána forgattam a nyári szünet alatt. Szerettem volna, ha vissza tudom azt adni, amit kaptam, így próbálok olyan jól tanuló gyermekeknek segíteni, akik egyébként nem tudnák megengedni, hogy elmenjenek egy nyári táborba.
- Lévainé Kovács Róza volt a matematika- fizika tanára. Most pedig közösen segítenek.
- Nagyon szerettünk tanárnővel tanulni. Matematika versenyre is jártam, ez még a biológia-szeretet előtt volt. Voltam Zrínyi Ilona matekversenyen, ott is volt jobb megyei eredményem, de az nem volt ilyen kimagasló mint a biológiai. Most úgy döntöm el, hogy kinek jár jutalom, hogy a tanárnő, illetve a tanári kar ad egy listát, hogy kik érdemelnék meg a támogatást és én kiválasztom azt, aki szerintem a legjobban megérdemli azt.
- Milyenek a visszajelzések?
- Egy gyermekkel személyesen is találkoztam, nagyon jók a visszajelzések, szeretik a természettudományi jellegű táborokat, és tényleg sokat tanulnak, közösségben vannak, barátkoznak. Most nem tudtam hazajönni a díjat átadni, de nagyon remélem, jövőre úgy leszek szabadságon, hogy ezt személyesen átadhassam a díjazott gyermeknek.
- Angliában a továbblépésnek vannak-e lehetőségei?
- A kinti képzésnek más a rendszere, már szakorvos-jelöltként most is benne vagyok a képzésben, s még azon kívül van egy lépcső, ott a konzulens, ha lefordítom ez gyakorlatilag a szakorvosnak, főorvosnak felel meg.
- Mi hiányzik legjobban Londonban?
- A karcagi családom, a szülők és a nagyszülők. A birkapörkölt is hiányzik. Mondjuk most édesanyám a birkafőzőn vett nekünk nagyon finom birkapörköltet, úgyhogy azt is sikerült enni amíg itthon vagyunk. A feleségem ilyen formában nem ismeri, ott bárányhúst szoktak enni, de nagyon ízlett neki is. Reméljük legközelebb úgy tudunk hazajönni, hogy itt leszünk a birkafőzőn, de egykori iskolámat addig is tovább támogatom - ígérte dr. Agócs László.

Lévainé Kovács Rózával beszélgettünk Agócs Lászlóról és az adományozásról.
- 2014/15-ben keresett meg Laci, hogy segítenék-e abban, hogy egy kovátsos diákot jutalmazzon, ezzel is emléket szeretne állítani egykori felkészítő tanára, Mándoki Erzsébet számára. Természetesen úgy gondoltam, hogy egy ilyen nemes dologban mindenképpen segítenem kell, akkor egy tábort összehoztam egy gyermek számára. Azóta is minden évben segítem a döntését, teszek javaslatot, hogy kik azok a diákok, akik közül esetleg választhatna. Megszervezem a tábori, illetve a jutalmazási folyamatot. Évzárón szoktuk odaadni az elismerést. Év elején a szülői értekezleten az osztályfőnökök tájékoztatják a szülőket, illetve a gyermekeket arról, hogy van egy ilyen lehetőség, hogyha valaki ügyesen és jól dolgozik év közben, akkor egy ilyen jutalma is lehet.
- Azt gondolom Mándok Erzsike tanárnő is büszke lenne az egykori tanítványára, aki ilyen szép sikereket ért el. Az ön versenyein is elindult. Gondolta volna akkor, hogy most erről és arról fogunk beszélgetni milyen sikeres lett és hogyan segíti az önök munkáját?
- Nyilván minden pedagógus, azt gondolom számít arra, hogy majd az általa tanított gyerekek sokra viszik, akár az ő szakterületén, akár más téren. Laci valóban nagyon szorgalmas diák volt. Tényleg versenyzett matematikából is, de nagyon örültem annak, hogy a biológiára annyira rátalált és sikeres volt. Nagyon szorgalmasan készültek Mándoki Erzsikével, aki nagyon alapos felkészítő nevelő volt, sok sikeres diákja volt, versenyeztetett, hónapokon keresztül gyűjtötte a segédanyagokat, rendszeresen feldolgozta a gyerekekkel. Nagyon sokat dolgozott egy-egy tanítványával, de versenyrendezésbe is bekapcsolódott például a Zádor és Ágota versenyünk egyik oszlopos tervezője volt, egy nagyon jó kolléga volt.
- Azt gondolom sok kis tehetség van itt a Kovátsban, s 20 év múlva esetleg beszámolhatunk arról, hogy hasonló sikereket ért el s közben támogatja iskoláját is, mint dr. Agócs László.
- Én azon leszek, hogy a későbbiekben is segítsem Lacinak ezt a munkáját, illetve 2019 óta én is felajánlok egy-egy tábori részvételi lehetőséget. 2019-ben kaptam meg a Bónusz Bóna-díjat, akkor döntöttem úgy, hogy befizettem egy gyermeket kreatív fizika táborba, s ez azóta is tartó folyamat.
- Akkor ez jó példa adott mások előtt is, kérem tartsák meg jó szokásukat, hiszen a kovátsos gyerekek érdekében teszik. Ehhez jó egészséget és sok-sok munkát kívánok.
- Köszönöm szépen. Hát a munkával azért kicsit visszább lépek, de köszönöm szépen. Természetesen vannak szívem csücskei, fizikaverseny, Laci munkájának a segítése. Ezeket szeretném folytatni a későbbiekben is.