Hírek
2022. Június 30. 20:39, csütörtök | Helyi
Semmelweis-nap

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Kátai Gábor Kórházban a Semmelweis-napi ünnepséget.
Semmelweis Ignác orvos professzornak, az anyák megmentőjének születésnapját, július 1-jét 1992 óta a magyar egészségügy napjaként ünnepeljük. Ebből az alkalomból a kórház vezetése díjakat és jutalmakat adományozott dolgozóinak.
Az ünnepség előtt a kórház, valamint a város vezetői a Déli temetőben megkoszorúzták Kátai Gábor síremlékét, valamint a kórház korábbi vezetőinek sírjára is elhelyezték az emlékezés virágait.
A kórház díszudvarán tartott ünnepségen jelen volt F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Szepesi Tibor polgármester, Piroska Miklós, a JNSZ Megyei Hetényi Géza Kórház főigazgatója, Nagyné László Erzsébet, a KGK főigazgatója és a kórház vezetősége, valamint több önkormányzati képviselő is.
- Július 1-je minden évben a magyar egészségügy ünnepe. Ünnepeljük ma mindazokat, akik hivatásukat áldozatkészen és fáradhatatlanul gyakorolják. Születésünk pillanatában mellettünk van a szülésznő, a szülészorvos, aztán a védőnő és később az orvos, s hogyha a szükség úgy hozza, az orvosok, ápolók, gyógyszerészek sokasága. Ez a szolgálat tehát egy életre elkísérő, nem könnyű feladat, ezért nem mindegy, hogy milyen értéknek látja a társadalom az orvost, az ápolót, a gyógyítót, a gondozót. Amikor orvosi ellátásra van szükségünk szinte mindent megadnánk az egészségünkért. Legyünk tehát hálásak mindazért, amit egészségünkért, gyógyulásunkért, egészségvédelmünkért az egészségügy dolgozói tesznek minden nap. Ünnepeljünk tehát! Köszöntsük azokat, akik a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották az elmúlt évben, években. Legyünk hálásak azért a munkáért, sőt néha küzdelemért, ahogyan Önök hivatásukat gyakorolják, hiszen minden nap nyújtanak valamit embertársaiknak, akiknek gyógyulásából, fájdalmuk enyhüléséből újra és újra erőt kell meríteniük - mondta a városvezető, aki Karcag Város Önkormányzata, Karcag város lakossága nevében köszönte meg a betegek, az ellátottak, a családtagjaik és hozzátartozók érdekében végzett áldozatos, kitartó munkát a kórház dolgozóinak.
Nagyné László Erzsébet főigazgató szintén köszönetet mondott a mintegy hatszáz kórházi dolgozóinak, akik az elmúlt másfél évben rendkívüli magas szintű, áldozatos munkát végeztek a betegek gyógyulása érdekében.
Szabóné Tarnai Lilla ápolási igazgatóhelyettes az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról emlékezett meg. A neves professzor előtt tisztelegve július 1-jei születésnapját 1992 óta a magyar egészségügy napjaként tartjuk számon.
Az emlékezés után Molnárné Győri Erika óvodapedagógus hegedűjátékával köszöntötte a kórház dolgozóit, majd díjakat, elismeréseket adtak át.
Karcag Városi Önkormányzat képviselő-testülete a város egészségügyi és szociális ellátása érdekében végzett magas szintű munkája elismeréseként Karcag Város Egészségügyi és Szociális Szolgálatáért Díját adományozta Pesti Csaba Barnabásné osztályvezető ápoló részére. A díjat Szepesi Tibor polgármester adta át.
A Kátai Gábor Kórház Igazgató Testülete posztumusz Kátai-díjat adományozott dr. Nagy István Elek főorvos részére, a díjat özvegye vette át Nagyné László Erzsébet főigazgatótól. Kátai-díjat vett át az ünnepségen dr. Szentes Gábor Tamás főorvos több évtizedes, lelkiismeretes, magas színvonalon végzett munkája elismeréséül.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 06:57, vasárnap | Helyi
Ötszázezer forintos kár
Ötszázezer forintos kárt okozott az az ismeretlen, aki elsüllyesztette a szolnoki Tisza Evezős Egylet motorcsónakját.
2025. Augusztus 03. 06:00, vasárnap | Helyi
EGZOTIKUS GYÜMÖLCSÖK RÁCZ JÁNOS ISTVÁNNÉ KERTJÉBEN
Több szempontból is példaértékű karcagi kert is nevezett a Magyarország legszebb konyhakertje- versenyre. Ahol a hagyományos zöldségek- gyümölcsök mellett megfér a kivi és a gránátalma is.
2025. Augusztus 02. 15:51, szombat | Helyi
TÖBB MINT 32 MILLIÓT LOPTAK EL A PÉNZVÁLTÓBÓL
A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy nővel, 2 férfival és 2 fiatalkorú fiúval szemben, akik együttműködve egy pénzváltó széfjét ürítették ki Szolnokon.
2025. Augusztus 02. 08:00, szombat | Helyi
MEGMENTETTÉK A KIHALÁSTÓL A SZÉKI CSÉREKET
Megmenekült madarak. Kis híján kihalt fajjá vált a széki csér. A legnagyobb egyedszámban a Nagykunságban élő madárnak kevesebb, mint harminc egyede maradt meg.