Városlista
2025. október 22, szerda - Előd

Hírek

2021. Március 17. 22:14, szerda | Helyi
Forrás: police.hu

Saját édesapját károsította meg 

Saját édesapját károsította meg 

A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit, aki apja készpénzét elvette és szerszámait eladta.

Egy karcagi férfi 2021. március 15-én délután szülője tudta nélkül, apja párna alatt elhelyezett pénztárcájából elvett több tízezer forintot, majd távozott otthonról. A 23 éves férfi az éjszaka folyamán hazament, és az ingatlan főépülete mögötti tároló faszekrényének zárt ajtaját kiszakította, onnan különböző gépeket, szerszámokat vitt magával. A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőt, akit gyanúsítottként kihallgattak.

A férfi kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy a pénzt elköltötte, az eszközöket pedig eladta. A nyomozók megállapították, hogy a jogsértő megalapozottan gyanúsítható több korábban elkövetett vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen.

Címkék: Karcag, lopás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 22. 06:10, szerda | Helyi

Refis focibajnokság

Az Országos Bozsik Program keretében Refis Focibajnokságot szerveztek a Karcagi Nagykun Református Általános Iskolában.

2025. Október 22. 06:08, szerda | Helyi

Újabb jászsági dílert fogtak a rendőrök

A rendőrök a DELTA Program keretében Jászalsószentgyörgyön fogtak el egy helyi dílert.

2025. Október 22. 06:07, szerda | Helyi

Traktoros ügyességi verseny

Tizedik alkalommal került megrendezésre városunk talán egyik legkülönlegesebb versenye, a Traktoros Ügyességi Verseny. Az eseménynek ezúttal az Erzsébet-liget adott otthont.

2025. Október 21. 05:22, kedd | Helyi

RAJTAÜTÉS DROGBIZNISZ KÖZBEN

A DELTA Program keretében ütöttek rajta a rendőrök egy törökszentmiklósi díleren, aki éppen két fogyasztót szolgált ki.