Hírek
2022. Június 26. 05:01, vasárnap | Helyi
RANGOS ELISMERÉST KAPOTT A TŰZOLTÓ
Vajó Sándor c. tűzoltó őrnagy, a Karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kiemelt főelőadója a közelmúltban vette át Szepesi Tibor polgármestertől a Karcag Város Közbiztonságáért Díjat.
A méltatás szerint Vajó Sándor kiemelt fontossággal kezeli és végzi a hozzátartozó települések tűzmegelőzési feladatait. Karcag város érdekében folytatott kiemelt szakmai munkájának köszönhetően számos, a város életét, fejlődését elősegítő beruházás valósulhatott meg. Hivatásának tekinti a karcagi és a környező települések polgárainak biztonságát, ebből adódóan mindent megtesz a tűzvédelmi előírások, jogszabályi kötelezettségek betartása, betartatása érdekében. Ezt a több éves, magas szintű szakmai munkát ismerte el az önkormányzat a díjjal.
A díjazott 2004-ben szerelt fel, ebben a családi indíttatás is szerepet játszott, hiszen édesapja és nagyapja is tűzoltóként dolgozott. Pedagógusként végzett, majd az akkori tűzoltóságon kezdett, s azóta is ugyanazt végzi, a tűzvédelemmel, a hatósági vonallal foglalkozik.
Vajó Sándor szerint a vonulós tűzoltói és a hatósági munkának is megvan a maga szépsége, nehézsége. Az elmúlt két évtized alatt többször előfordult, hogy ismerős családnál történt tragédiához kellett volna mennie, ilyenkor
úgy vélte az a leghelyesebb megoldás, amikor a személyes érintettségből kivonja magát és más intézkedik az adott ügyben.
Az őrnagy szerint nincs két egyforma eset, mindegyiket máshogy kell megközelíteni, feldolgozni. A szakmai kihívás az, hogy megtalálja a tűzvédelmi előírásoknak is megfelelő és a beruházónak is a legjobb megoldást.
A jogszabályok változását is átadja, az OTSZ nagy változás alatt áll, így a tűzvédelmi megbízottakat, a tűzvédelmi vállalkozásokat, vállalkozókat készítették fel a június 13-án életbe lépő szabályokra.
A díjazott számára a kikapcsolódást a családi programok mellett a tűzoltó kollégákkal való közös horgászás, versenyzés jelenti.
Bár édesapja a helyi díszmadár egyesület vezetője, jeles országosan elismert pinty-tenyésztő, őt nem követi ezen a pályán Vajó Sándor.
A díj átvételekor nem gondolta, hogy ő kapja, mert 20 éven keresztül csak végezte a feladatát. A másik gondolata az az öröm volt, mert a nagy elődök után kapta az elismerést, ami kötelez is egyben.
Családja is borzasztó büszke rá, ami erőt ad a további munkájához Vajó Sándornak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
NÉPSZERŰ A KARCAGI TULIPÁNOS KERT
Angliából hazatérve hozta magával a „Szedd magad” mozgalom ötletét az a karcagi pár, akik mára sok-sok tulipánhagymát gondoznak saját kertjükben.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
KÉSZÜLNEK A VIRÁGBOLTOK A BALLAGÁSRA
Már csak kettőt kell aludni, és országszerte megszólalnak az utolsó csengők a középiskolákban.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
SIKERES TAVASZI SZEZON A „GYÖRFFYBEN”
Az elmúlt két hónap eseménydús és sikerekben rendkívül gazdag időszak volt a Györffy István Katolikus Általános Iskola életében.
2026. Április 29. 06:00, szerda | Helyi
ISZAPBA MERÜLT FÉRFIT MENTETTEK TÚRKEVÉN
Megszédült és elektromos biciklijével csatornába hajtott egy idős férfi Túrkevén.
