Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2025. Február 21. 10:00, péntek | Helyi
Forrás: karcag tv

PROGRAMOK A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

PROGRAMOK A SZENT PÁL MARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

A második félévben sem fognak unatkozni a Szent Pál Marista Általános Iskola diákjai. Akik közül egyre többen és egyre nagyobb kedvvel vesznek részt a különböző tanulmányi versenyeken.

A marista iskola vezetősége szerint nagyon fontos mind a diákok, mind pedig a pedagógusok mentális állapota. Éppen ezért pályázott mentálhigiénés programok megvalósítására az intézmény, a projekt márciusban kezdődik.


Dánielné Kacsó Andrea - igazgató, Szent Pál Marista Általános Iskola:
- A nagy programunk még a farsangi felvonulás mellett a majdnem egy hétig tartó Cigányhetünk, témahetünk, ahol minden délután a cigánysággal kapcsolatos programokat szervezünk és oda várjuk a város lakosságát is. Ismét megrendezzük a betűzőversenyt, illetve a szépíró- versenyt, ami tavaly is nagyon nagy népszerűségnek örvendett, úgyhogy úgy gondoljuk, hogy most is sok versenyzőt várhatunk az iskolába.

Az igazgatónő szerint érdekes elmozdulás tapasztalható a tanulmányi versenyek tekintetében. Míg korábban szinte kizárólag az úgynevezett készségtárgyakban mérettették meg magukat az iskola tanulói, most már az is teljesen természetes, hogy matematika-, földrajz-, vagy magyar nyelvi tanulmányi versenyeken indulnak.

Dánielné Kacsó Andrea - igazgató, Szent Pál Marista Általános Iskola:

- Nagyon nyitottak a versenyek felé, nagyon szeretik megméretni magukat. Nem mondom, hogy nincs bennük tartás. Van. De biztonságot ad egy- egy tapasztalat a gyerekeknek és legközelebb már sokkal jobb kedvvel, meg önbizalommal vágnak neki. Így mi is megtaláljuk az ő tehetségterületüket, mindenkinek egyénileg.

A második félévben is részt kívánnak venni az összes városi programon, illetve tanulmányi- és sportversenyen. Az iskolában így nem csak tehetséggondozó-, vagy felzárkóztató munka folyik, hanem ezekre a versenyekre is felkészítik a diákokat.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi

Roadpol Seatbelt eredmények

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.

2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi

Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból

Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN

A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.

2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi

LETARTÓZTATÁSBAN A BICIKLIS DÍLER FELSŐ KAPCSOLATA IS

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt