Hírek
2014. Január 24. 07:00, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Polgár Judit is a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja lett
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete csütörtöki közgyűlésén tagjai közé választotta a sakkozó Polgár Juditot.
A közgyűlést követő díszvacsorán megjelent Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, továbbá Fábián László, a MOB sportigazgatója is.
Kárpáti György, az egyesület elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy több mint két évtizede működik a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete, amely azokat a sportolókat tömöríti, akik a legtöbb dicsőséget szerezték az országnak az olimpiákon, illetve világ- és Európa-bajnokságokon. Hozzátette: az alapszabály értelmében a társaságnak 21 tagja lehet, és a tavaly elhunyt Gyarmati Dezső helyére a közgyűlésen megjelent 11 tag egyhangú szavazással választotta Polgár Juditot.
A kitűnő sakkozó pályafutását Kállai Gábor nemzetközi nagymester méltatta. Kiemelte, hogy ő az első, akit aktív sportolóként választottak be az egyesületbe, és egyben az első olyan tag, aki nem klasszikus értelemben vett olimpiai sportág képviselője, ugyanakkor ő is olimpiai bajnok, ugyanis sakkolimpián lett aranyérmes. Kállai Gábor felidézte, hogy Polgár Judit első nemzetközi sikerét mindössze kilencévesen aratta, amikor New Yorkban csupán egy partija végződött döntetlennel, a többit megnyerte. Hangsúlyozta még, hogy a játékos 1989 óta vezeti a nemzetközi szövetség női világranglistáját, 18-szor lett Magyarországon az év sakkozója, és a sportág kétgyermekes anyaként is fontos szerepet játszik az életében, a sakkoktatás népszerűsítésének élharcosa.
Simicskó István bölcsnek nevezte az egyesület döntését, hogy sakkozót választott tagjai közé, mivel, ahogy fogalmazott "a sakk a magyar sport bástyája, Polgár Judit pedig annak a királynője".
"Számomra elég érdekes a halhatatlan kifejezés, ugyanis a sakkhoz kötődik - nyilatkozott az MTI-nek Polgár Judit. - Ebben a sportágban vannak halhatatlan játszmák, és én kisgyerekként arról álmodoztam, hogy de jó lenne egyszer ilyet játszani. Úgy érzem, elmondhatom, hogy nekem is voltak jelentős partijaim."
Hozzátette: nagy elismerés és nagy öröm számára, hogy bekerült a halhatatlanok közé.
"A társak közül vannak, akiket személyesen ismerek, például Wichmann Tamást, aki már részt vett a sakkfesztiválunkon is vagy Darnyi Tamást, akivel régen egy klubban, az OTP Sport Plusz SE-ben versenyeztünk, sőt közös reklámfilmben is szerepeltünk" - mondta Polgár Judit.
A díszvacsorára meghívást kapott a vívás, az öttusa, a kajak-kenu, az úszás, a vízilabda és a sakk több fiatal tehetsége is, akik edzőjük társaságában ismerkedhettek meg a magyar sport nagyjaival.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.