Hírek
2024. Március 06. 11:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
PANCSER TOLVAJ MEZŐTÚRON
Biciklivel akarta hazahúzni a lopott áruval megpakolt bevásárlókocsit a tolvaj, a Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Rendőr Főkapitányság tájékoztatása szerint egy 27 éves mezőtúri férfit gyanúsítanak lopással.
Egy 27 éves mezőtúri férfit gyanúsítanak a helyi rendőrök azzal a bűncselekménnyel, ami a város egyik üzletében történt. Mint kiderült, a tettes a boltba betérve 186 700 forint értékű áruval pakolta meg a bevásárlókocsiját, majd kitolta azt a bejárati ajtón keresztül. Ezt követően biciklire pattant, és maga mögött húzta a megpúpozott bevásárlókocsit, azonban menekülés közben a kocsi kereke megakadt a járdaszegélybe, ezért a tettes mindenestül otthagyta. Azt is megtudtuk, hogy a férfi 2023-ban három alkalommal próbálkozott hasonló módszerrel élelmiszerüzleteket megkárosítani. Első alkalommal felborult a 119 ezer forintnyi áruval megpakolt kocsi, másodjára feltartóztatták a bolt dolgozói, harmadszorra azonban sikerült az akció, és 62 ezer forint értékű árut vitt magával.
A tájékoztatás alapján arra is fény derült, hogy szintén ő a gyanúsítottja egy korábbi bűncselekménynek is. Akkor elhajtott egy lezáratlanul parkoló gépkocsival, amiben az óvatlan tulajdonos benne felejtette az indítókulcsot. A járművel Törökszentmiklós irányába indult, azonban balesetet szenvedett, mert lesodródott a főútról. Ekkor kiszállt a járműből, és magához vette a tulajdonos pénztárcáját, amiben személyes okmányok, bankkártyák és némi pénz volt.
A férfit elfogták és előállították a mezőtúri rendőrök, és a többszörösen egyesített nyomozásban közokirat, magánokirat, készpénz-helyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette, továbbá négyrendbeli, üzletszerűen megvalósított lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozó hatóság őrizetbe vette, és kezdeményezték letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
