Hírek
2024. Szeptember 25. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
PALÁNTA PIKNIK
Bár a tanév már elkezdődött, igazán hivatalosan csak most váltak az elsősök a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola teljesjogú diákjaivá.
Azok után, hogy teljesítették a Palánta Piknik embert, kisdiákot próbáló kihívásait.
Sok más kötelezettség mellett ilyen komoly dolgokat is teljesíteniük kell a református általános iskola elsőseinek. Bal fülüket jobb kezükkel fogva tettek erős fogadalmat, az ilyesmi pedig komoly dolog, ettől visszalépni már nem lehet. A „refiben” komoly hagyománya van a fogadalomtételnek, ám a több éves tapasztalatok alapján roppant kevés az olyan elsős, aki a matekfüzetben tartja tízóraiját.
TAKÁCSNÉ CSIKÓS ANIKÓ, igazgatóhelyettes:
- A fogadalomtétel után következnek a különböző játékok, körjátékok, beszélgetés, piknikezés. A szülők eleve erre az alkalomra kifejezetten lekváros papucsot, pogácsát sütnek és limonádét isznak a gyerekek. Ez egy nagyon hangulatos, nagyon vidám. Ezt nagyon várják már a gyerekek is, a tanítónénik is.
A Palánta Piknik hagyományainak elidegeníthetetlen eleme, hogy a rendezvényt a komoly iskolai tapasztalattal bíró másodikosok szervezik, a fogadalom szövegét is ők maguk írják- kis segítséggel. És ők is ellenőrzik annak betartását az egész tanévben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELBALLAGTAK A „SZENTANNAIS” VÉGZŐS DIÁKOK
Ünnepi díszbe öltözött a Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium udvara, ahol a mai napon elbúcsúztatták az intézmény végzős diákjait.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KÖZÖSSÉGI ÉS HITÉLETI ESEMÉNYEK A „GYÖRFFYBEN”
Eseménydús időszak elé néz a karcagi Györffy István Katolikus Általános Iskola. Az intézmény munkaterve szinte minden napra tartogat valamilyen közösségi vagy hitéleti eseményt a tanév végéig.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
KOVÁTS NAPOKRA KÉSZÜL AZ ISKOLA
A tavaszi szünet utáni első tanítási napokon a „Kováts-ban” már nemcsak a tankönyveké, hanem a közösségi megmérettetéseké és az ünnepi készülődésé a főszerep.
2026. Május 01. 06:00, péntek | Helyi
ELLOPTA AZ AUTÓT, MAJD BALESETEZETT
Engedély nélkül, ittasan vezetett és balesetet is szenvedett egy tiszapüspöki férfi, aki a tulajdonos tudta nélkül hajtott el egy gépkocsival.
