Hírek
2024. Július 20. 08:22, szombat | Helyi
NYÁRI ÚSZÁSOKTATÁS
Az úszásönmagában is nagyon vidám- és ami legalább ennyire fontos-
egészséges mozgásforma. Egyáltalán nem csoda, hogy a nyári
úszásoktató tábornak is nagy népszerűsége van.
Év közben is foglalkoznak a karcagi testnevelők- úszóedzők a fiatalok vízhez szoktatásával, úszástanításával. Harminc éve azonban nyaranta is szerveznek úszásoktatást, lévén nyáron jobban ráérnek erre az óvodások- iskolások. Az Akácliget fürdő tanmedencéje idén is megtelt olyan gyerekekkel, akik először kaptak kedvet ahhoz, hogy megtanuljanak vízbiztosan úszni, illetve olyanokkal, akik már elsajátították az úszás alapjait, de folyamatosan fejlesztenék ebbéli készségeiket.
KUN LÁSZLÓ, úszóedző:
Az alapoktól kezdve kezdjük a vízhez szoktató gyakorlatokkal, majd ugye a hátúszás, gyorsúszás elemeit, technikai elemeit tanuljuk gyakorlatilag az első héten és a második héten kapcsoljuk össze a játékos feladatokkal. És az utolsó nap, ugye az utolsó foglalkozás nyílt foglalkozás, ahol számot tudnak adni a gyerekek a tanultakról itt a szülőknek, nagyszülőknek és nekünk is a foglalkozás végén.
Az úszás azon túlmenően, hogy roppant népszerű sport- Karcagon különösen az- az egyik legegészségesebb mozgásforma is. ,A vízben, mint a levegőnél sűrűbb közegben a gyerekek észrevétlenül is nagyobb erőt kénytelenek kifejteni. Javul a testtartásuk, jelentősen emelkedik tüdőkapacitásuk, keringési rendszerükre is jótékony
hatással van. Teszi ezt az úszás úgy, hogy messze nem okoz olyan ízületi terhelést, mint például a futás. És egyáltalán nem baj, ha a Karcagon úszni megtanuló, vagy sportegyesületi keretek között úszó fiatalok mindegyikéből nem lesz világbajnok, vagy olimpikon. A vízbiztos úszástól még nem lett senkinek semmi baja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 16. 17:41, kedd | Helyi
Téli fénycsodák öt városban
Öt város, ahol télen is életre kelnek az ikonikus helyszínek
2025. December 13. 18:01, szombat | Helyi
KABÁTUJJAL TÜNTETTE EL A NYOMOKAT
Kabátujjal tüntette el a nyomokat maga után a tolvaj, aki az egyik kunszentmártoni áruház parkolójában kamionokat próbált kinyitni.
2025. December 13. 17:57, szombat | Helyi
ISMÉT ÉLETET MENTETT A SZÉN-MONOXID ÉRZÉKELŐ
Ezúttal Tiszaföldváron, egy Darvas úti családi házban tett jó szolgálatot a készülék.
2025. December 13. 17:54, szombat | Helyi
MEGLŐTTEK EGY POSTÁST SZOLNOKON
A Szolnoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 20 éves fiatalemberrel szemben, aki gumilövedékes játékfegyverrel okozott súlyos sérüléseket egy postásnak.
