Hírek
2024. Május 02. 10:11, csütörtök |
Helyi
Forrás: karcag tv
NÉPISMERETI VETÉLKEDŐ
Honnan jöttünk, hová tartunk, kik az őseink? Ezekre a kérdésekre kellett felelniük azoknak a maristásoknak, akik részt vettek az iskola népismereti vetélkedőjén.
Míg a résztvevők a megmérettetésen izzadtak, addig a többiek a sportudvaron tették ugyanezt.
Zsivaj üli meg a marista iskola sportudvarának légterét. Fölös energiáikat levezető tanulók szökdelnek, dobnak, ugrálnak az aszfalton, vagy éppen a füvön. Negyedik alkalommal tartanak aktív sportnapot és népismereti vetélkedőt az iskolában.
DÁNIELNÉ KACSÓH ANDREA igazgató
-Délelőtt betűzőversenyt hirdettünk a gyerekeknek, szavakat kellett elbetűzni a helyesírás szabályainak megfelelően. Nagyon sok résztvevőnk volt alsó és felső tagozatból is. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, nyolc fordulóban mérhették össze a tudásukat.
A fizikális igénybevétel mellett volt alkalom a szellemet is próbára tenni. A népismereti vetélkedőbe már a szülők, sőt, a korábbi években elballagott öregdiákok is beszállhattak.
DÁNIELNÉ KACSÓH ANDREA igazgató
-Teljes felbolydulás van az iskolában ilyenkor, ugye délelőtt tanítás van
többségében és csak délután vannak ezek a programjaink. De az egész délelőtt ebben a lázban ég, hogy a délutáni programra ki érkezik, mit fogunk csinálni, milyen vetélkedő lesz? És nagyon aktívan részt vesznek mindannyian.
A sportos, népismeretes témanapon fáradhatatlanul és kitörő örömmel vettek részt a gyerekek a marista iskolában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 11:24, szerda | Helyi
Roadpol Seatbelt eredmények
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2026. március 9. és 15. között Seatbelt elnevezéssel hirdetett fokozott közúti ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozott.
2026. Március 18. 11:19, szerda | Helyi
Kivontak egy mezőtúri dílert a forgalomból
Egy 29 éves férfi bűnös pénzszerzési lehetőséget választott ahelyett, hogy dolgozni járt volna. Mezőtúron árult kábítószert.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
PROGRAMOKBANN GAZDAG VOLT AZ IDEI TÉL A BENGECSEG ALAPÍTVÁNYNÁL
Magunk mögött hagytunk egy újabb téli időszakot, mely általában csendesen zajlik minden háztájékon. De nem a Bengecseg Alapítványnál.
2026. Március 18. 06:00, szerda | Helyi
TÁJFUTÓ VERSENY AZ ERZSÉBET-LIGETBEN
A sport és a futás került középpontba egy újabb tájfutóversenyen, melyet ezúttal is a Karcagi Sportegyesület tájékozódási futó szakosztálya szervezett.
