Hírek
2025. Március 26. 06:00, szerda |
Helyi
Forrás: karcag tv
NEMZETKÖZI SAKKVERSENY BEREKFÜRDŐBEN
Sakkazértis! Berekfürdő elsősorban fürdőjéről ismert országszerte, de ez nem azt jelenti, hogy csak a strandolni vágyók célpontja a település.
Berekfürdőn ugyanis nem csak a medence vize, hanem a sakkélet is pezsgő. Köszönhetően egy karcagi sakkozónak, akinek emléke előtt a nevét viselő versennyel is tisztelegnek a szervezők.
Húsz éve indította el az azóta már elhunyt Wolf György a berekfürdői sakkversenyt.
Tanítványai tiszteletük jeléül róla nevezték el, így az ő nevét viseli. Amelyre nem csak Magyarországról érkeznek a hatvannégy fehér- fekete mező szerelmesei.
EGYED ZSOLT, nemzetközi versenyszervező:
- Tulajdonképpen ez egy nagy nemzetközi verseny, kilenc nemzetből vannak itt: Mongólia, Ukrajna, Nigéria, Svédország, tehát igazán gazdag az a nemzetiség, akik megjelennek itt. Nyolcvan fő vesz részt a versenyen, huszonnégy fő az A csoportban és ötvenhat fő a B csoportban. Én úgy gondolom, hogy ez egy elég szép létszám a mai világban. Éveken keresztül tulajdonképpen Kelet- Magyarország legnagyobb versenye volt ez, még mindig az egyik legnagyobb verseny, amit megrendezünk és tulajdonképpen ezt évente kétszer rendezzük ezt a versenyt, mindig március tizenötödike környékén tavasszal, illetve ősszel szeptemberben.
A négynapos verseny minden résztvevője hét- hét mérkőzést játszik. A partik hossza előzetesen nem meghatározható, akad akár öt órán át tartó sakkcsata is. Az esélyegyenlőséget szem előtt tartva az azonos csoportban szereplő sakkozók játszanak egymás ellen délelőtt és délután is.
EGYED ZSOLT, nemzetközi versenyszervező:
- Ez az a sportág, ahol a nyolcévestől a nyolcvanévesig egy csoportban játszik egyenlő eséllyel, mégis úgy gondolom, hogy az A csoportban az első öt az kiemelkedő játékos. Itt ugye megemlíteném Mohotnyik Vlagyimirt, aki szenior világbajnok nagymester. Ő úgy gondolom, hogy esélyes, hogy a végén jó helyezéssel zárjon, de a feltörekvő ifjúság mindig megtréfálhatja az ilyen nagynevű versenyzőket is. A helyi sakkozók közül inkább a B csoportban indulnak, sajnos a korábban A csoportban indult Egyed Judit most tanulmányai miatt nem tud részt venni, ő általában az A csoportban a legjobb női díjat vitte el, most egy kicsit hiányos lesz így a berekfürdői sakk az A csoportban, de bízunk benne, hogy a következő években újra lesznek eredményes berekfürdői
sakkozók.
Az ünnepélyes megnyitó után azonnal asztalhoz ültek a sakkozók, a csoportbeosztásnak és a sorsolásnak megfelelően.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
