Városlista
2025. október 22, szerda - Előd

Hírek

2020. November 23. 18:05, hétfő | PR
Forrás: (x)

Négy érdekes tény, amit eddig nem tudtál a svájci bicskákról

Négy érdekes tény, amit eddig nem tudtál a svájci bicskákról

A legsokoldalúbb kés – legtöbbször így hivatkoznak a svájci bicskára, amelyet Svájc leghíresebb találmányaként is ismernek.

Az 1800-as évek végén indult világhódító útjára, az azóta eltelt időben pedig rengeteg érdekesség köthető ezekhez az eszközökhöz. Most négy különleges tényt gyűjtöttünk össze.

1. Svájci ötlet, de német megvalósítás

A prototípust a svájci Karl Elsener találta ki, kifejezetten katonai célzatra, hiszen az első eszköz legnagyobb előnye az volt, hogy szét lehetett vele szerelni egy puskát, eközben a konzervek kinyitására is alkalmas volt. Az összetett bicskák gyártását azonban egyetlen helyi cég sem vállalta el, mert nem volt rá kapacitásuk, így az első 15 ezer svájci bicskát a németországi Solingenben készítették el.

2. Édesanyjára emlékezett az alkotó az elnevezéssel

A rugós mechanizmussal készülő késeket védették le először, majd a céget Elsener elhunyt édesanyja után Victoriának nevezte el. Amikor a rozsdamentes acélt elkezdték használni, kiegészítették a nevet, az inox szó hozzáadásával jött létre a Victorinox brand, amely a mai napig meghatározó a világ késgyártásában.

3. Extra funkciók: zseblámpa, USB-csatlakozó

A modern svájci bicskák már nem csupán kést, csavarhúzót és konzervnyitót tudnak felmutatni. A különböző megoldásokon található nagyító, iránytű, LED-fény, ami mini zseblámpaként funkcionál, USB-csatlakozó, pendrive, lézermutató, vagy akár MP3 lejátszó. Az eredeti svájci bicskából több mint száz különböző változat létezik.

4. Űrhajósok kése

A svájci bicska annyira sokoldalú eszköz, hogy az űrhajósokat is felszerelik vele, amikor a világűrbe indulnak. Különlegesség, hogy amikor minden csúcstechnológia adott, akkor is szükség lehet egy ilyen egyszerű, praktikus megoldásra. Ebből is látszik, hogy egy svájci bicska minden háztartásban, minden zsebben hasznosnak bizonyulhat a különböző váratlan élethelyzetek megoldására.

A fotó forrása:
spaxiax / Shutterstock.com

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 21. 11:11, kedd | PR

Húszmilliárdon túl - egyre több fiatal él a K&H munkáshitelével

A fiatalok körében továbbra is kiemelkedő az érdeklődés a K&H által kínált államilag támogatott munkáshitel iránt.

2025. Október 16. 15:06, csütörtök | PR

Katus Attila és Édesapja újra együtt a pályán – ezúttal a Szigetvári Gyógyfürdőben!

Van, ami sosem változik, a mozgás szeretete, a család ereje és a közös élmények fontossága.

2025. Október 16. 14:57, csütörtök | PR

„Apa, nézd, ott az ágyúgolyó!” – Katus Attila és Édesapja meghódították a Szigetvári Várat

A Szigetvári Vár mostanában nemcsak történelmi hőseiről, hanem egy igazi fitneszlegenda különleges látogatásáról is híres.

2025. Október 16. 11:03, csütörtök | PR

Új funkciókkal bővült a K&H mobilbankja

gyorsabb és könnyebb ügyintézés egy kattintással