Hírek
2023. Március 24. 19:56, péntek |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
MOTOROS SZEZON
Visszavonhatatlanul itt a tavasz, ezért számítani kell az utakon a motoros közlekedőkre.
A motorosok a „gépesített járművek” kategóriájának legvédtelenebb képviselői, akiknek a halálozási kockázata közlekedési baleset esetén nyolcszor nagyobb, mint a személygépkocsivezetőké. A motorosok testi épségét nem védik olyan műszaki megoldások, mint a járművekben utazókét, így közúti közlekedési baleset esetén a motorkerékpárosok teste közvetlenül sérül.
Lakott területen belül a városi forgalomnál lényegesebben gyorsabban haladnak a motorosok, még akkor is, ha nem lépik át a megengedett sebességet. Gyorsabban váltanak sávot és az előzési manővereket is lendületesebben hajtják végre. Gyakori baleseti ok, hogy az autós sávváltáskor nem néz bele a visszapillantó tükörbe, és a mögötte éppen érkező motorossal összeütközik. A motoros már kisebb lökés után is beeshet egy autó, vagy autóbusz alá, mely súlyos sérüléssel vagy halálos kimenetellel járhat.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a motorkerékpárosokat, hogy az alábbi tanácsokat fogadják meg szezonkezdés előtt:
- kizárólag kifogástalan műszaki állapotú, és biztonságtechnikailag is megfelelő motorkerékpárral közlekedjen;
- ne megszokásból vezessen, fokozott figyelemmel kezdjen bele előzésbe és kanyarodási manőverbe;
- tartsa be a sebességhatárokat, és mindenkor az út-, időjárási-, és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjen;
- viseljen bukósisakot és további védőfelszereléseket, melyek egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát nagymértékben csökkenti.
…, hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 12. 06:00, vasárnap | Helyi
LAKÁSTÜZEK MEGELŐZÉSE
A lakóépületekben keletkezett tüzek vizsgálati tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberi tényező a tűzesetek túlnyomó részében döntő szerepet játszik.
2026. Április 12. 06:00, vasárnap | Helyi
SOKADJÁRA VEZETETT ITTASAN-BALESET LETT A VÉGE
A Szolnoki Járási Ügyészség járművezetés az eltiltás hatálya alatt és ittas járművezetés miatt emelt vádat egy 34 éves férfival szemben.
2026. Április 11. 06:00, szombat | Helyi
VÁROSUNK ELNYERTE A MAGYARORSZÁG KKV FŐVÁROSA 2026-2027 CÍMET
Rangos elismerést kapott Karcag: a város elnyerte a Magyarország KKV Fővárosa 2026-2027 címet. A díjjal a helyi kis- és középvállalkozások támogatásában végzett munkát ismerték el.
2026. Április 11. 06:00, szombat | Helyi
„JÁTSSZ ÉS FEJLESSZ ZÜMIVEL”
A digitalizáció már nem csak az iskolások, hanem a legkisebbek életének is része. Egyre több óvodában ismerkednek meg a gyerekek az algoritmikus gondolkodás alapjaival.
