Városlista
2024. október 7, hétfő - Amália

Hírek

2024. Június 11. 15:00, kedd | Helyi
Forrás: karcag tv

MEGVERTE TERHES FELESÉGÉT

MEGVERTE TERHES FELESÉGÉT

A tettes saját 10 hetes terhes feleségét bántalmazta, most börtön várhat rá.

A vád szerint a férfi 2023. január közepén az esti órákban Szolnokon, a közös lakásukban ittas állapotban összeszólalkozott 10 hetes terhes feleségével, mely során a fürdőszobában a nő fejét belenyomta az elkészített fürdővízbe, majd nekilökte a fürdőszoba szekrénynek, és két kézzel rálökte a WC-re. Ezt követően a férfi két kézzel megragadta felesége nyakát és fojtogatni kezdte a nőt, miközben félelemkeltés céljából azzal fenyegette meg, hogy megöli. A sértett bántalmazásának a jelen lévő ismerősük vetett véget.

Rövid idő elteltével a vádlott ismét összeszólalkozott feleségével, aki ekkor már az ágyon feküdt, és ismét két kézzel megragadta a sértett nyakát, és azzal fenyegette meg a sértettet, hogy megöli. Ismerősük ismételten megpróbálta lefogni a férfit, de kiszabadulva a fogásból a férj a combján több alkalommal ököllel megütötte a nőt.

A feleség ekkor közölte, hogy hívja a rendőröket, de erre a férj megfenyegette, hogy ha ezt megteszi, akkor megöli őt. Miután a sértett – miközben a vádlottat a hívás megtételéig ismerősük lefogta - telefonon értesítette a rendőrséget, azonban ezt követően a vádlott ismét kiszabadult a szorításból, és a földre rántotta feleségét, majd miközben a sértett állt fel, a vádlott a 10 hetes terhes nőt kétszer hasba rúgta annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy felesége várandós.

A hölgy a bántalmazás következtében végül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, azonban az fizikai bántalmazás és a pszichés trauma elvetélést is okozhatott volna, így súlyos egészségromlást eredményező testi sértés bekövetkezésének reális esélye fennállt.

Az ügyészség a vádiratában – a fenti tényállás alapján a testi sértésen túlmenően kényszerítés hatósági eljárásban bűntettével és házastárs sérelmére elkövetett zaklatással is vádolt - vádlottal szemben szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog döntést hozni.

Címkék: bántalmazás, Szolnok

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 06. 14:00, vasárnap | Helyi

KÉSZÜL AZ ISKOLAKÁPOLNA

Még ebben a tanévben elkészül a Szent II. János Pál pápa nevét viselő kápolna a Györffy István Katolikus Általános Iskolában.

2024. Október 06. 08:00, vasárnap | Helyi

ÉKSZERTEKNŐST TALÁLTAK A TISZÁBAN

Ékszerteknőst találtak a Tiszában. Hogy mi is a baj ezzel, a következő híranyagunkból kiderül.

2024. Október 05. 13:00, szombat | Helyi

KERESZTÚT

Mivel szeptember a teremtés hónapja, a Györffy István Katolikus Általános Iskola diákjai végigimádkozták Krisztus keresztútjának stációit.

2024. Október 05. 07:00, szombat | Helyi

BALESET KISÚJSZÁLLÁSNÁL

Egy törökszentmiklósi lakos személygépkocsival közlekedett Kisújszállás külterületén október 2-án délután,