Hírek
2023. Február 10. 21:01, péntek |
Helyi
Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság
MEGTUDTA, HOGY KÖRÖZIK, EZÉRT FELADTA MAGÁT A RENDŐRSÉGEN
A gyanúsított kifosztotta időskorú kenderesi áldozatát, akitől 900.000 forintot vitt el.
A karcagi rendőrök megkezdték a bűnügy felderítését, amikor a feltételezett elkövető – tudva arról, hogy már körözik – megjelent a rendőrségen, hogy vallomást tegyen.
Egy 51 éves törökszentmiklósi lakos személygépkocsival közlekedett – egyik ismerősével – Kenderes belterületén, 2023. február 5-én a délelőtti órákban. A férfi kiszállt a gépjárműből – az ismerős mindvégig az autóban maradt – és megszólított egy idős férfit, aki az udvarában tett-vett.
Elmondta neki, hogy a gépkocsiban lévő láncfűrészeket és késkészletet nem kívánják magukkal vinni Svájcba, ezért ajándékként felajánlotta azokat a szépkorúnak. A sértett elhárította az ingyenes ajánlatot, ekkor a gyanúsított felajánlotta, hogy 180.000 forintért megvásárolhatja azokat. A férfi a szerszámokat bevitte az idős férfi lakóházának folyosójára. A sértett közölte, hogy nem él a vásárlási lehetőséggel, azonban átadott a gyanúsítottnak 13.000 forintot, hogy megőrzi a gépeket, míg vissza nem tér a férfi külföldről. A jogsértő kevesellte a megőrzésért felajánlott összeget és még 10.000 forintot kért a nyugdíjastól, aki elővette a dobozban tárolt spórolt pénzét. A gyanúsított kikapta a nyugdíjas összekuporgatott 900.000 forintját a dobozból, kiszaladt a házból, beült a gépjárműbe, majd a bűncselekmény helyszínéről elhajtott.
Bejelentést követően a rendőrök adatot gyűjtöttek, szemlét végeztek, kamerafelvételeket elemeztek és tanúkat hallgattak ki.
Az eljárási cselekmények sorában váratlan fordulat következett, hiszen a gyanúsított feladta magát a Karcagi Rendőrkapitányságon. A férfit kifosztás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A terhelt elmondta, hogy már a bűncselekmény megvalósítását követően tudta, hogy rossz döntést hozott, ezért néhány nap után úgy gondolta, hogy feladja magát a rendőrségen. A döntés meghozatalát segítette, hogy szembesült a rendőrségi honlapon megjelent körözésével.
Szerencsére az eltulajdonított pénzösszeget hiánytalanul le tudták foglalni a nyomozók, így az átadáskor a 89 éves sértett öröme a nyomozók szemébe is könnyeket csalt.
A Karcagi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
MEGKEZDŐDÖTT A KIVITELEZÉS
Karcag kereskedelmi kínálata jelentős bővülés előtt áll. Megkezdődött ugyanis az új üzletsor építési munkálatai. Bár a teljes készültségre 2027-ig várni kell, az épület váza már az idei év végére állhat.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
LEÉGETT A KARCAGI CSALÁD HÁZA-SEGÍTSÉGET KÉRNEK
Bajba került egy négytagú család Karcagon. Egy hajnali durranás után pillanatok alatt lángba borult Kanalas Anett és három gyermekének otthona.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
SZEKÉRREL DÍSZÍTETTÉK A KÖRFORGALMAT
Karcag városa nemcsak a gasztronómiájáról és a kun hagyományairól híres, hanem egyre szebb közterületeiről is.
2026. Április 28. 06:00, kedd | Helyi
ELINDULT AZ EPERSZEZON
Megérkezett a piacokra a tavasz első igazi hírnöke: már kapható a friss, édes magyar eper. Bár az ára egyelőre magasabb, mint a külföldi importé, a vásárlók és a szakemberek szerint is megéri a hazait választani.
