Városlista
2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2024. Október 19. 09:00, szombat | Helyi
Forrás: karcag tv

MEGTARTOTTA ELSŐ FOGLALKOZÁSÁT A KUN KUCKÓ

MEGTARTOTTA ELSŐ FOGLALKOZÁSÁT A KUN KUCKÓ

Az új tanév kezdetével, ismét elindultak városunkban a különböző témájú szakkörök. Kameránkkal látogatást tettünk a Kun Kuckó gyermekszínjátszó kis csapatához.

Megtartotta az idei tanév első foglalkozását a Déryné Művelődési Központ és Városi Könyvtár gyermekszínjátszó szakköre, a Kun Kuckó. Szabó Péterné a foglalkozások vezetője riporterünknek elmondta, hogy kevés ilyen lehetőség van a városban, ahol a gyerekek kötetlenül a tanulmányoktól függetlenül szórakozhatnak és ismerkedhetnek. Hozzátette a lényeg, hogy itt együtt vannak a gyerekek és jól érzik magukat.

Szabó Péterné drámapedagógus
- 2006 óta drámaszínjátszással foglalkozom, illetve drámával és gyermekszínjátszással. Nagyon izgulok, mert remélem, hogy a létszám meglesz, hiszen ez egy változó létszámú szakkör. Minden évben vannak lemorzsolódások, illetve a középiskolások elmennek más városba tanulni. Elsősorban az általános iskolás korúakkal, a felső tagozatos diákokkal foglalkozom. Mindenki részt vehet ezen a szakkörön. Azért is jó, mert igazából ez egy pedagógiai cél és egy pedagógiai technika, ahogy a gyerekekkel a gyermekszínjátszás foglalkozik. Ezeken a foglalkozásokon önismereti óra van, beszédtechnika van, egy kicsit az önkifejezésre is tesszük a hangsúlyt, a társismeretre. Aki kevésbé szeret szerepelni, azt is megteheti, hogy egy kicsit háttérben marad, de a többsége, azt kell mondanom, hogy nagyon extrovertált, inkább szeret a színpadon jelen lenni. Velük sem egyszerű, mert itt meg mindenki főszereplő akar lenni. Ez egy nagy munka, hogy amíg egy kis 15-20 fős csoportból egy csapatot építek.

A drámapedagógust a foglalkozások felépítéséről is kérdeztük. Szabó Péterné elmondta, hogy minden alkalom kis mozaikokból épül fel. Elsőként egy kis bemelegítéssel kezdenek, helyzetgyakorlatokat és mozgásstopos játékokat végeznek el és utána következnek a főbb elemei a foglalkozásoknak.

Szabó Péterné drámapedagógus
-Utána általában van egy olyan része a programnak, ami a mimetikus játékokra épít, amikor még nem kell megszólalni. Ezt követően van a beszédre késztető rész, beszédtechnika, amikor nyelvtörőkkel és minden egyébbel is foglalkozunk, közös verstanulással. Utána vannak olyan részek, amikor párban dolgoznak a gyerekek, és már a fantáziájukat is elő kell venni. Tudják már azokat a vezényszavakat, hogy mi az, hogy rendezői jobb és rendezői bal, és hova kell nézni, és miért kell odafigyelni. A legeslegvégén, amit a legjobban szeretnek, az
az improvizációs rész, ami azért egy irányított improvizáció általam irányítva. Itt azt mondom el, hogy milyen karakternek a bőrébe kell bújni, hogyan kell azt eljátszani, és mindezeket követi egy-egy olyan megbeszélés, amelynek során tanulunk is egymástól.

Tehát minden általános iskolás, felső tagozatos diák előtt nyitva áll a kapu. Mindenkit szeretettel vár a Kun Kuckó gyermekszínjátszócsoport. Aki kedvet kapott ahhoz, hogy csatlakozzon a kis csoporthoz, az jelezze csatlakozási szándékát Szabó Péterné drámapedagógusnak.

Címkék: Karcag, kun kuckó

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 22. 06:00, kedd | Helyi

ŐSZI GOMBASZEZON

Hogy milyen gombák teremnek az őszi gombaszezonban, és hogy mit kell kötelezően megtenni a fogyasztásuk, felhasználásuk előtt, az a most következő híranyagunkból kiderül.

2024. Október 21. 10:25, hétfő | Helyi

Az elmúlt 72 órában történt

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában 4 közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

2024. Október 20. 14:00, vasárnap | Helyi

DÍJAZTÁK A LEGSZEBB KONYHAKERTEKET

A IX. Traktoros Ügyességi Verseny keretein belül lezajlott a „Legszebb konyhakertek” országos program karcagi eredményhirdető ünnepsége.

2024. Október 20. 07:00, vasárnap | Helyi

RABLÁS MIATT ŐRÍZETBEN

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.