Hírek
2024. Február 13. 19:15, kedd |
Helyi
Forrás: Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
Megrontotta élettársa 12 éves kislányát, 4 év börtönre ítélték
Az ügyben 2021. augusztus 2-án emelt vádat a Karcagi Járási Ügyészség. A Karcagi Járásbíróság 7 tárgyalást tartott, majd az utolsón, 2023. március 22-én ítéletet hozott.
A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 38 éves, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2020. tavaszán, kihasználva a gyermek érzéseit és azt, hogy kettesben maradhatott vele, annak beleegyezésével, két alkalommal közösült élettársa 12 éves kislányával Kisújszálláson.
A vádlottat, aki mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, folytatólagosan,
hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett végleges hatállyal eltiltotta mindazon foglalkozások gyakorlásától, illetőleg egyéb olyan tevékenységek folytatásától, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna.
Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. A vádlott és védője azonban elsődlegesen
felmentés, másodsorban a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen befejeződött.
A fellebbezések nem vezettek eredményre. A Szolnoki Törvényszék 2024. február 5-én
meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
UDVARBÓL MINTAGAZDASÁG
Egy karcagi udvar, ahol a bolti zöldségek helyett a természet diktálja a menüt. Harmincöt év munka után országos díjat ért az a konyhakert, amely a hőség és a szárazság ellenére is bőséges termést ad a családnak.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TERMÉSZETVÉDELEMRE NEVEL AZ ŐZHÍVÓ TÁBOR
Több mint tízéves múltra tekint vissza a Karcagi Nagykun Vadásztársaság által szervezett Őzhívó Tábor, amely a helyi és a régiós utánpótlás-nevelés egyik bázisává vált.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
TETŐKET BONTVA JUTOTT BE A BETÖRŐ A HÁZAKBA
Megkeserítette a jászkisériek mindennapjait egy helyi tolvaj. A tetőket bontva jutott be a betörő a házakba.
2026. Június 13. 05:00, szombat | Helyi
ARANYÉKSZEREKRE UTAZTAK A CSALÓK
Magukat a NAV munkatársának kiadó ismeretlenek károsítottak meg két szolnoki nőt, és arany ékszereket vittek el az ingatlanból. Az egyik ál-navost, valódi rendőrök fogták el.
