Hírek
2012. Július 17. 14:50, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Meggyilkolt pszichológus - Kovács Lajos szerint a gyanúsított újra ölhetett volna
![Meggyilkolt pszichológus - Kovács Lajos szerint a gyanúsított újra ölhetett volna](/external/image_cache/c/f/2/cf2421c9e1c5038602c698b81a8da668.jpg)
Akár további nőket is megerőszakolhatott, illetve megölhetett volna a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László, ha nem fogták volna el alig pár nappal a brutális bűncselekmény után – mondta a 26 éves férfi "elkövetési módszere" és jellemvonásai alapján a pécsi gyilkosság felgöngyölítésébe szakértőként bevont Kovács Lajos nyugalmazott ezredes kedden az MTI-nek.
A korábban az Nemzeti Nyomozó Iroda "döglött ügyek osztályát" vezető rendőr előrebocsátotta: a pécsi rendőrök az első perctől kezdve az ilyenkor szokásos protokollnak (eljárásnak) megfelelően, kiválóan végezték a dolgukat, ám a mielőbbi eredmény elérése érdekében néhány idősebb, hasonló típusú ügyeken edződött kolléga, így az ő véleményét is kikérték.
A holttest megtalálását követő közös gondolkodás során arra jutottak, hogy Bándy Kata csak akkor sétálhatott önként a lakásától 500-800 méterre lévő, igen nehezen megközelíthető szeméttelepig, ha erre egy ismerőse kérte. Ellenkező esetben erőszakkal, kocsival hurcolhatták oda (mert gyalogosan ilyen távon ez szinte lehetetlen), valószínűleg többen – taglalta a kriminalisztikai szempontú feltételezéseket az ezredes.
Szerinte az azóta elfogott, és beismerő vallomást tevő P. László nem lett volna képes egymaga autót vezetni, leendő áldozatát lefogni, netán már a kocsiban megerőszakolni, megfojtani, illetve a fiatal nő táskáját kiüríteni, vagyis elképzelhető, hogy nem egyedül követte el a bűncselekményt, de ez a feltételezés még bizonyításra vár.
Kovács Lajos arra a kérdésre, mi támasztja alá , hogy a bűncselekményt autóban követték el, azt felelte: ez csupán az egyik verzió. Az is lehet, hogy a pszichológusnőt az elhagyatott füves területen lévő dombon ölte meg a tettes, majd onnan görgette le a mélybe, utána dobva üres táskáját, ám ennek ellentmond, hogy a dombon az elrabolt holmiból származó egyetlen nyomot sem találtak.
A nyugalmazott ezredes megjegyezte: noha a szakértők még nem támasztották alá a nemi erőszak tényét, a helyszínen tapasztaltak alapján szinte biztos, hogy ez történt. A feltételezett gyilkosról szólva az életellenes ügyek nagy tapasztalatú nyomozója úgy fogalmazott: primitív személyiség, aki mindent, beleértve áldozata legapróbb tárgyait is, erőszakkal akar megszerezni. Jellemét jól példázza a blogjában írt kijelentése: "...én vagyok a f.... gyerek".
Az éjszaka egyedül hazafelé sétáló fiatal, csinos pécsi pszichológus elleni halálos támadás kísértetiesen hasonlít a kiskunlacházi H. Nóra-ügyre – vélekedett az ezredes. A 14 éves Nórát 2008. november 23-án a helyi diszkóból hazafelé tartva a település egyik elhagyatott részén erőszakolta, majd fojtotta meg az azóta jogerősen életfogytiglanra ítélt Pocsai József. A közelben lakó tettest (nála a tinédzser táskájából elrabolt holmival) hosszas, megfeszített felderítő munka eredményeként találta meg a rendőrség – emlékeztetett Kovács Lajos. Mint mondta, a pécsi konzultáció közben többször is felelevenítette ezt a bűnügyet, rávilágítva az elkerülendő "nyomozati résekre".
A pécsi nyomozás folytatását, illetve befejezését olyan rutinmunkának nevezte, amelyet az őrizetbe vett P. László többszöri kihallgatásának hozadékát is felhasználva a helyiek kiválóan elvégeznek majd. A felkért "idős" zsaruk tevékenysége valószínűleg véget ért – tette hozzá.
Kovács Lajos felidézte, hogy negyven évnyi aktív ténykedése során körülbelül nyolc-tíz hasonló bűncselekmény nyomozásában vett részt. Minden ilyen esetben a kora hajnali órákban egyedül gyalogló fiatal nőt erőszakoltak és öltek meg. A legnagyobb visszhangot kiváltó ügyek közül a Szergej bohóc magyar felesége elleni, a hetvenes években Budapesten történt támadást, illetve a kiskunlacházi gyilkosságot emelte ki az ezredes.
A 25 éves Bándfy Kata rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 13. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek
ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt
2025. Február 04. 07:43, kedd | Kék hírek
Rasszista terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy győri fiú, letartóztatták
A muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LMTBQ-emberek megölésével fenyegetőzött egy közösségi platformon egy 15 éves győri fiú, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Féltékenységből autója után kötötte élettársát a férfi
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett el.