A Petőfi szobornál az ünnepi szónok dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára volt.

"Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!

Oly sokáig vártunk rád epedve,

Annyi éjen által, mint kisértet,

Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged

Egyetlenegy igaz istenséget,

Te vagy örök, a többi mind bálvány,

Mely leroskad, egy ideig állván. "- kezdte beszédét dr. Dukai Miklós.

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő úr, elnök úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékező karcagi polgárok!

Petőfi Sándor: A szabadsághoz című forradalmi versének néhány sorával köszöntöm Önöket 1848. március 15-e nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett karcagi ünnepségen. Külön tisztelettel üdvözlöm Önöket dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere nevében is.

Megtisztelő a felkérés, hogy a polgári forradalom 175. évfordulója alkalmából ma itt lehetek önökkel. A magyar történelemnek vannak megmásíthatatlan grandiózus, hősies pillanatai, és 1848. március 15-e pontosan ilyen pillanat. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan gondolkodott erről a mindenkori államhatalom. A forradalmat elindító március 15-e jelkép lett, a zsarnoki hatalommal szemben kihívott szabadság megőrzésének szimbóluma. Március 15-én délelőtt a Nemzeti Múzeum kertjében csaknem 15 ezer ember gyűlt össze. A tömeg éljenezve, lelkesen hallgatta Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét és olvasta a márciusi ifjak által szerkesztett 12 pontot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Vannak ünnepek, amelyek hangulata, illata, emléke élénken él az emberben hosszú éveken, évtizedeken át. Mindannyian emlékszünk a gyermekkori március 15-re, közös ünnepségekre, a márciusi ifjak nevére, akiket csak a legmélyebb tisztelet hangján említettünk. Oly sokan teszik fel a kérdést, vajon miért pont március 15-ét érezzük mi, magyarok legnagyobb nemzeti ünnepünknek, nemzeti identitásunk fundamentumának. Vajon mi emeli ki ünnepeink sorából, amelyet az a történelmi tény sem tudott soha egyetlen későbbi korban sem elhomályosítani, hogy a forradalmat követő szabadságharcot idegen ország zsoldosai verték le. Őseink példát mutattak nekünk összefogásból, önfeláldozásból és hűségből, amiből ma bátorságot meríthetünk.

"- A mi forradalmunk Pesten március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe, ezrek, meg ezrek csoportoztak össze Isten ege alá, ezrek, meg ezrek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait. A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk." - írta Arany János.

Valóban így van, '48 márciusának idusán nem folyt vér az utcákon, és nem árnyékolta be a forradalom vívmányait honfitársaink elvesztésének tudata. S ami talán a legfontosabb, nem ontotta vérét magyar a magyarnak. Az ország magára, az emberek egymásra találtak.

Tisztelt ünneplő közösség!

Oly sokféleképpen élhetjük meg nemzeti identitásunkat, amelynek különböző lenyomatai mindenkinél másképp, más formában kerülhetnek előtérbe. Ahogy nincs két egyforma ember, nő, férfi, gyermek, úgy nincs két egyforma magyar sem. 1848 azonban mindannyiunk nemzeti ünnepe, forradalma és szabadságharca, akik a demokrácia, a jogállamiság, a szabadság, a szolidaritás és a nemzeti önrendelkezés hívei vagyunk. Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Irinyi József, Jókai Mór, Degré Alajos, Vidats István és a többiek példája hűen láttatja velünk, milyen az, amikor az egyes emberek tenni akarása, szabadságvágya összeadódik. Ez a szabadságvágy együttesen egy nagyobb közösség mozgatórugójává válik, amely képes birodalmakat, világokat megrengetni. A magyar történelmet átszövi a szüntelen küzdelem az önálló döntés lehetőségéért, azaz a szuverenitásért. A magyarok szabadságharcai elsősorban nem az egyéni szabadságjogok kiterjesztésére, hanem a magyar közösség önálló döntési lehetőségeire, a szuverenitás kivívására irányultak.

A forradalmat elindító március 15-e valódi üzeneteket hordoz az utókor számára. Nemcsak az elveszett szabadság visszaszerzésének és megőrzésének lehet történelmi jelképe, hanem szimbóluma az összefogásnak, az egymásra találásnak, a jövőben együtt bármire képesek vagyunk érzésének is. A márciusi ifjak 1848 forradalmi tavaszán olyan gondolatokat tűztek zászlajukra, amelyek elindítói voltak a nemzet 19. században megindult polgárosodásának, az ország fejlődésének. Az akkori Magyarország egyszerre mozdult meg annak érdekében, hogy megteremtse saját nemzeti identitását, hogy saját sorsáról maga dönthessen. Mert ha a saját sorsunkról nem dönthetünk szabadon, akkor hova lesz szabadságunk? A márciusi ifjak ösztönös megmozdulás-sorozata többek között a nemzeti önrendelkezést szemügybe vevő birodalmi berendezkedés ellen szólalt fel.

Ma, 175 év elteltével ugyanazt kell tennünk, mint a márciusi ifjaknak. Újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságunkért, mert birodalmi törekvések mindig is voltak és lesznek, amelyek hol katonailag, hol gazdaságilag akarják az önálló magyar döntéshozatalt szűkíteni, ellehetetleníteni. A magyar érdek csak akkor tud érvényesülni, ha döntéseinket önállóan, külső kényszer nélkül tudjuk meghozni, hiszen csak saját magunknak vagyunk mi a legfontosabbak. Ezért is kell Magyarországnak kimaradnia a háborúból. A forradalom 12 pontjában ez áll: Legyen béke, szabadság és egyetértés, mert ha béke van, akkor szabadság is van.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Talán egyetértenek velem, hogy az 1848-49-es hősök névsorát csak töredékében ismerhetjük meg a történelemkönyvekből. Azt azonban tudnunk kell, hogy a szabadságot nem egy arc és név nélküli tömeg vívta ki. A szabadságot, az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és tenni akaró nagy elődök, a márciusi ifjak, a mi közös példaképeink teremtették meg. A polgári forradalom lehetőségét az emberek összefogása vívta ki. Akaratukat összekovácsolta, erejüket megtöbbszörözte, hogy tudták, együtt igazán nagy dolgokra képesek, ha összefognak. Bartók Lajos írta: A nagy március nagy. Ifjuságának örökösei, A szabadságot, amit ők kivívtak, Nektek kell békében megőrzeni!

Hiszem, hogy mindannyian, akik most itt vagyunk, büszkék vagyunk magyarságunkra, hazaszeretetünkre, nemzeti összetartozásunkra, elődeinkre, akik szembe mertek szállni a Habsburg-birodalom elnyomásával, az önkényuralom zsarnoki rendszerével. Akik 1848-ban már pontosan tudták, hogy "a tiszta lelkiismeret olyan mennyei érzés, amely a boldog napokban kimondhatatlan bájt vonz minden köré, viszontagságokban pedig, ha sötétre borul az idő, s létünk minden kellemességgé és híveknek vélt jóakaróink sora az utolsó szálig elpártol mellőlünk, oly édes meleget önt lelkünkbe, amely az élet minden viszontagsága ellen férfiúi önérzettel és elszánással vértez fel bennünket. Nélküle a királyi trón rideg pusztaság, vele még a kínpad és a vesztőhely sem ijesztő" - írta gróf Széchenyi István.

Tisztelt emlékezők, tisztelt karcagiak!

1848-49, 175 év távlatával is követendő példaként kell, hogy előttünk álljon. Hiszek abban, hogy a legtöbbet személyes példamutatással tudunk tanítani gyermekeinknek. Taníthatunk azzal, hogy bátor emberekké neveljük őket, akik képesek arra, hogy kiállnak magukért, a nemzetükért és a szabadságukért, nem hagyják magukat megfélemlíteni. Taníthatunk azzal is, hogy bátor emberek tetteit állítjuk eléjük követendő példaként, ezért kell emlékeznünk és emlékeztetnünk nemcsak a '48-as forradalmárokra és a szabadságharcosokra, hanem történelmünk minden hősére! A márciusi ifjak a legnagyobb hősökként, a nemzet példaképeiként kell, hogy éljenek tovább nemcsak a történelemkönyvekben, de az utódok szívében is.

Legyünk méltóak az emlékükhöz, így elődeink példája unokáinknak is példa lesz! Tudjuk és hisszük 1848. március 15-ét. Ők tették történelemmé, nemzeti ünnepünkké és minden történelmi korban meghatározóvá az egyén és a nemzet számára. Tanuljunk a történelemből, hogy őseink önfeláldozása ne legyen hiábavaló! Ezen ünnepi gondolatok végén engedjék meg nekem, álljon itt még egy Petőfi Sándor idézet, ami talán legjobban összesűríti az ünnep üzenetét: Hol a szabadság, ott van a haza." - zárta szavait a szónok.

Az ünnepet méltató gondolatok után Szép szerelmem Magyarország címmel Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekes, zeneszerző zenés-lírai műsora következett.

Az ünnepi megemlékezés a Kossuth és Petőfi szobornál koszorúzással folytatódott, ahol a város, a vármegye a járás vezetői mellett pártok, civil szervezetek intézmények képviselői helyezték el virágaikat.

A Petőfi szobornál az önkormányzat nevében dr. Dukai Miklós államtitkár, Szepesi Tibor polgármester, Sári Kovács Szilvia és Gyurcsek János alpolgármesterek, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés nevében Hubai Imre elnök, a Karcagi Járási Hivatal nevében Szele-Király Andrea hivatalvezető. dr. Lévai Olga hivatalvezető-helyettes, dr. Kovács István és Domokos Gyula osztályvezetők koszorúztak. A Fidesz helyi szervezete nevében F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Pánti Ildikó és dr. Pintér Zoltán önkormányzati képviselők emlékeztek a márciusi ifjakra.