Hírek
2022. Január 15. 08:53, szombat | Helyi
MÁR A JANUÁRI FIZETÉS IS TÖBB LEHET
Az adókedvezmények összegével több lehet a januári fizetés is, mégis több mint százezren felejtenek el nyilatkozni róla. A legegyszerűbb - akár mobiltelefonon vagy tableten - online nyilatkozni az adókedvezményekről
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára televíziónknak elmondta, hogy az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Idén debütált a 25 év alattiak adókedvezménye is, amely 2022-ben 140 milliárd forintot hagy mintegy félmillió fiatalnál .
Mindazok ellenére, hogy az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek, mégis sokan feledkeznek meg róla .
A 2020-as szja-bevallásban több mint egymillióan vették igénybe a családi kedvezményt, ezzel szemben - a munkáltató felé tett nyilatkozat hiányában - a kedvezmény összege mindössze 642 ezer szülőnek növelte meg a 2021 januári fizetését. Valamivel jobb az arány a négy- vagy többgyermekes anyák esetében: 2020-as szja-bevallásban 57 ezren, 2021 januárjában 44 ezren érvényesítették az adókedvezményt - ismertette az államtitkár.
A nemzetközi összehasonlításban nemcsak a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezménye egyedülálló, hanem az első házasoknak járó adókedvezmény is, amely havi ötezer forinttal segíti a házasságkötést követő 24 hónapban a frigyre lépőket. A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forintot, a kétgyerekes családoknak gyermekenként 20 ezer forintot, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 000 forint adómegtakarítást jelent. Idén havi 10 ezer forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít.
Az adóhivatal online megoldásai egyre népszerűbbek, a családi adóvisszatérítéses nyilatkozatok több mint 81 százaléka így érkezett. A 25 év alattiakat még ez a minimális adminisztráció se terheli - jegyezte meg, hozzátéve, hogy az adókedvezmény érvényesítését a fiatalnak nem kell kérnie, azt a munkáltató, vagy a rendszeres bevételt juttató kifizető a jogosultsági hónapokban automatikusan figyelembe veszi.
A nyilatkozatok a https://onya.nav.gov.hu linken érhetőek el, és tölthetőek ki a legegyszerűbben, ráadásul nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, azt ugyanis az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A „VARRÓS” VÉGZŐS DIÁKOK
Virágdíszbe öltözött folyosók, ünnepi viselet és az elmaradhatatlan tarisznyák. Elköszöntek iskolájuktól a „Varró” végzős diákjai.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
SPORT ÉS TUDOMÁNY AZ ISKOLAPADBAN
Nemcsak a falak között zajlik az élet, hanem az országos döntők élvonalában is.
2026. Május 02. 06:00, szombat | Helyi
ELBALLAGTAK A GIMISEK IS
A Református Nagytemplomban megtartották a Karcagi Nagykun Református Oktatási Központ ballagó végzősei számára az ünnepélyes istentiszteletet.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
